Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 3. szám - Gál József: A földszobrász

rája. Ha ma gondolok azokra az évekre, azt kell mondanom: ezek voltak a legfontosabb korrektúrák. Ezekre emlékszem, pedig mennyi minden tantárgyunk volt: filozófia, párttörténet és még nem tudom micsoda. Mind eltűntek szépen az emberből. Borsosnak és László Gyulának egy-egy megjegyzése viszont a mai napig kíséri pályámat.

A művészet tanítása - minthogy magam is sokáig tanítottam - különleges valami. Oktatása semmilyen más tárgyéhoz, sem a természettudományokéhoz, sem a nyelvekéhez nem hasonlítható. Ha megpróbáltak bennünket valamire megtanítani, az mindig sikertelen volt. Borsos nem akart megtanítani. Ö azt akarta, hogy magunkat alakítsuk. Tudta, hogy a művészetet csak saját maga tanulhatja meg az ember, a tanár legfeljebb kinyithatja az ablakot. Abban a pillanatban, ahogy ő beavatkozik, már saját egyéniségét kényszeríti rá - még ha akaratlanul is - a tanítványra.

Tanulmányai befejezése után tanítani kezdett. Gondolom most is tanít. Mi volt, mi tanításának a vezérelve?

Már nem tanítok, nyugdíjba mentem. De amíg tanítottam, hasonló elveket és módszereket követtem. Megpróbáltam kitapogatni vagy inkább kiszagolni, hogy a hozzám került növendéknek mi az a belső - mondjuk így - lelki kényszere, amit szeremének kifejezni.

Ehhez különleges adottságokra van szüksége a tanárnak, ez sem tartozik a tanítható ismeret kategóriájába.

Én is így tapasztaltam. Inkább az érzés vezeti ilyenkor az embert. Egyik legjobb növendékem, Fekete László személyében szerencsére észrevettem elég korán, ha én korrigálnám, akkor rontanék rajta. Ezért megengedtem - ekkor ritkaságszámba ment az ilyesmi a főiskolán -, hogy járjon ki Szentendrére olyan mesterekhez, akiknek lelki alkata az övéhez közel áll.

A művészet taníthatóságának inkább a szakmai oldala, a mesterség oktatása lehet erős. A porcelán szakon végzett hallgatók többsége ipari formatervezőként dolgozik. Ez a tevékenység inkább a mérnöki gondolkodás irányába mutat, hiszen olyan tárgyakat, szervizkészleteket, szaniterárut kell tervezniük, amelyek sorozatban gyárthatók. E tárgyak körében a romantikus elgondolások szerencsétlenek. A használhatóság szempontjait kell szem előtt tartani. Itt nem csak meg lehet, meg is kell tanulni egy csomó dolgot. Ez a tanulás és tevékenység egyértelműen mérnöki hozzáállást kíván, hiszen a gyártási folyamatban mindennek stimmelnie kell. Egy építésznek lehetnek zseniális gondolatai a tervezésben, de a háznak nem illik összedőlni. Persze az építész gondolataiban is benne lehet a művészi elképzelés, de a kettőnek az arányát meg kell találni. Az én szakmámban is elengedhetetlen a szilikátipari ismeret és a tervezői véna. Ezeknek ki kell egészítenie egymást. A feljegyzéseimben olvasható tudományos jellegű megállapítások részben innen adódnak.

8