Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 3. szám - Gál József: A földszobrász

városba, mert egy, a gyermekkori skarlát következtében fellépő középfülgyul­ladás utáni helyreállító műtétet Szombathelyen végeztek el 1936-ban. Akkor nincs is Szombathelyről gyermekkori emléke? Szombathelyhez és a megyéhez való vonzalmam inkább házasságom után vált erőssé. Feleségem, Tábori Gabriella textilművész ikervári. 1958-as házasságkö­tésünk után rengeteg időt töltöttünk Vas megyében, többek között Zsennyén. Szakmám gyökereit a vadvizű Rába mentén tanulmányoztam. Az érdekelt, hogy az agyag keletkezése, vándorlása, ülepedése hogyan történik, milyen morfológiai konzekvenciái vannak. A Rába alkalmas terep ennek tanulmányo­zására, különösen az Ikervárhoz közeli folyószakasz, itt ugyanis az erőmű miatt gyakran és gyorsan árad illetve apad a víz, így rövid időn belül figyelhe­tők meg a meder és a hordalék változásai. Az itt szerzett tapasztalataim meg­határozták minden későbbi törekvésemet. Életének következő állomása Nagykanizsa. Szüleim válása után anyámmal Kanizsára költöztünk nagymamámhoz. Itt jár­tam elemibe, majd a piarista gimnáziumba. A háború minden borzalmát, tör­ténéseit, mélyreható tanulságait itt éltem meg. Apámról ezalatt semmit sem tudtam. Ez nem volt akkor rendhagyó, hiszen nagyon sokan semmit sem tud­tak hozzátartozóikról ebben az időben. Anyám 1947 körül Pestre költözött, és úgy volt, hogy én Sopronban lakó húgánál folytatom a gimnáziumot. Ekkor elhatároztam, hogy megkeresem apámat. A találkozás csalódást okozott, mert még a nevét is megváltoztatta Vasvárira. A névváltoztatást csak később értet­tem meg, amikor láttam, hogy a német nevű családokat kitelepítik, kényszer- munkára viszik Szibériába. Nos életemnek egy nagyon zavaros, ellentmondásos korszaka volt ez, amely azzal zárult, hogy az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tanulója let­tem és zenetanár nagybátyámnál laktam. Milyen emlékek kötik a gimnáziumhoz? Nem voltam rossz tanuló, de jó sem. Nem szerettem a gimnáziumi tantárgya­kat. Csupa olyan dolog érdekelt, amit nem tanítottak, de nagyon érdekelt a természetrajz, a kémia. Ezekből könnyen vettem az akadályokat. De sok más is érdekelt, például a barkácsolás. Ez az örökös tenni akarás végigkíséri az életét. Honnan kaphatta ezt a folytonos, szinte sohasem lankadó energiát? Minden ember örököl egy génállományt, ami meghatározza egész későbbi életformáját. Az anyám nagyon ügyes asszony volt. Őneki azonban - attól kezdve, hogy elvált apámtól - az életben semmi sem sikerült. Nem tudta kva­litásait sohasem kamatoztatni. Egyrészt nem kedvezett neki az a kor, amely­3

Next

/
Thumbnails
Contents