Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: "A vers: protestálás a halál ellen..."

V betűjét). A Szerelmesvers a „holtomiglan-holtodiglan” fogadalmát erősíti meg: „Nem tudom, / a születéssel kezdődik-e / az igen / vagy a halállal // Tagadószó a tenger”.

Kislányaihoz (még a nyolcvanas években) írt költeményei gyöngéden „nevelői” hangoltságúak (Szöknek a felhők - Ildikónak; Orsika levélrajza alá). Apró leánykája tétova tobolygását /dolgozó/szobája bezárt ajtajánál semmi máshoz nem fogható csodaként, szinte Isten-élményként éli át: „Engem keres. Erez. /.../ Két üveget átolvasztó szemet látok. És tehet-e bármit is az ember, ha ily jelenvalóan figyeli az Isten?” ('Térelválasztás). Gyermekeiben filozofikus elmélyültséggel tudatosítja az Idő múlandóságát, s azt, hogy mindannyian alá vagyunk vetve az örök Törvénynek: „Eltűnhetünk, / itt és majd, / ahogy a naptól kikönyörgött arcszín / s az áprilisi nyár. //...// Eltűnhetünk... / Lenni az időben / az idők ellenére: / kegyelem? / érdem?” ('Töprengés egy beszélgetés után -gyermekeinknek, 1986).

Kovács István - bár nem poétikai oeuvre-jét tartja maga sem a legfontosabbnak - a költészetbe /is/ egyéni látásmódot, sajátos (kissé fanyar, tárgyias) hangot hozott. Olyan életszeleteket, társadalmi-történeti jelentőségű mozzanatokat hoz közel olvasóihoz távolságtartó, már-már „objektív” beszédmódjával, amelyeket az „alanyi költők” csak ritkán érintenek. Költészete szervesen kapcsolódik prózájához, sőt - tematikájában - tudományos munkásságához is; olyan alkotóról van tehát szó, akinek szerteágazó érdeklődése egy viszonylag egységes életműben ölt testet. Világlátását a történelem, a közép-európai életviszonyok, a múlt / félmúlt tanulságai határozzák meg, s mindhárom műnemben ez a szemlélet dominál. Ugyanakkor történelmi munkái is a széppróza elevenségével hatnak; írói bravúrral, választékos nyelvi gonddal jeleníti meg az általa fontosnak ítélt históriai sorsfordulókat. így művei tudatosítják bennünk közép-európai történelmünk meghatározottságait, az itt élő népek egymásra utaltságát; ugyanakkor a nemzettudathoz, a nemzeti nyelvhez való ragaszkodás fontosságát. Arra int, hogy testvér-mivoltunkban is megőrizzük szuverenitásunk, egyedi / nemzeti jellegzetességeink. Csakis az ilyen viszonyra épülő kölcsönös együttműködés teremthet/ne/ békét a Kárpát-medencében.. .

85