Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: "A vers: protestálás a halál ellen..."

s az 1848-as szabadságharc lengyelországi vonatkozásait akarja feltárni. Keresi a párhuzamosságot a lengyel-magyar nemzettudat, a nemzeti függetlenség eszméjéért hozott sok-sok áldozat között. Majd Herder-ösztöndíjjal a bécsi levéltárban kutat; elutasítja a korszak hazai - ideológiai szempontú - történelem-szemléletét. Amulva, s talán kicsit „irigyelve” éli meg a nyolcvanas évek kezdetén a lengyel Szolidaritás szervezó'dését. Részt vesz Lech Walesa krakkói nagygyűlésén 1981 júniusában, s megdöbbenti-felvillanyozza az a tömegerő, ami a résztvevőkből árad (Láttam c. verse). A Szabad Szakszervezet I. kongresszusa (1981. szeptember) után már érzékeli: 1956-ot, majd 1968-at követően itt és most kapott léket az ún. szocializmus hajója. De a hosszas vergődés, ami ezután következik, nem ad okot az optimizmusra (mint tudjuk: W. Jaruzelski tábornok 1981 decemberében betiltja a Szolidaritást s hadiállapotot vezet be; így átmenetileg új erőre kap ott is a kommunista hatalom).

Költőnk úgy érzi: Petőfi lánglobogású szelleme most sem támadhatott életre: „jeltelen sírjában nem fog a halott énekelni / berobbant hangfalakon nem kelhet át / ne várjátok a lándzsával egyensúlyozót //...// közös sírfeliratunk a Halotti Beszéd első mondata. // Őbenne az utolsót keressük” (Petőfi). Az ő üstökös-sorsát élte meg XX. századi viszonyok között az egyik legjelentősebb lengyel költő is, csak neki már „hősi halál” sem jutott: „Kosarat tett fejünk alá a történelem, / fölénk e kor vastapintatú álmát. / Egy mozdulattal kivívtuk így / az öngyilkosok szabadságát. / Páncélöklünk a csönd. // Az alkony izzó csilléi - koporsók. / Elégett holttesteinkre mész a felhő” (Sírvers Kryzysztof Kamii Baczynskinak).

Elsődlegesen történész lévén, Kovács István a nyolcvanas évek folyamán egyre inkább a történelem mélyvizébe veti bele magát. Az MTA Kelet-európai Irodalmak Tanszéki Kutatócsoportjához kerülve elsősorban történelmi munkákon dolgozik, illetve a lengyel irodalomból fordít; a lengyel-magyar kulturális kapcsolatokkal foglalkozik, s történelmet tanít az ELTE lengyel tanszékén. A klasszikus és kortárs lengyel irodalomból doktorál; miközben sorra jelennek meg tudományos és ismeretterjesztő munkái: így élt Bem József, 1983; Hamuban csillogó gyémánt - írások a lengyel történelemről, 1988; A légió - a magyarországi lengyel légió története, 1989; majd a rendszerváltás után: Robogás a nyárba - írások a lengyel filmről, 1990; Világok töréspontján - Beszélgetések Ryszard Kapuscinskival, 1998; „Mindvégig veletek voltunk" - Lengyelek a magyar szabadságharcban, 1998; Csoda a Visztulánál és a Balti tengernél - A XX. századi lengyel történelem sorsfordulói, 2006; az ajánlott olvasmányok jegyzékét is mellékeli hozzá. Ö szerkeszti az 1848/49-es szabadságharc lengyel résztvevőinek lexikont.t, amely az MTA Történettudományi Intézete gondozásában jelenik meg. Könyvei egy részét lengyelül is kiadják.

A rendszerváltás után Kovács István „külső” pályája is felívelt: a varsói nagykövetség kulturális tanácsosa (1990-94), majd krakkói főkonzul lett (1994-95, 1999-2003); ez utóbbi időszak csúcsán volt Krakkó Európa kulturális fővárosa, így nagyszerű alkalom nyílt a magyar művészet lengyelországi bemutatkozására, propagálására, több magyar könyv - köztük három Márai - lengyelül való megjelentetésére is. Négy éven át a Pázmány Péter Tudományegyetem lengyel tanszékének vezetője volt; jelenleg is tagja az MTA

78