Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: "A vers: protestálás a halál ellen..."
Istvánt mélyen megrendítették e sorok: „Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, / Te sem vagy még szabad, te is csak gyáva rab vagy”. Baricsa bácsitól, a portástól pedig (aki könyv nélkül tudta Az ember tragédiáját, s hol egyik, hol másik részletét szavalta el) filozofikus látásmódot tanult. Megértette, hogy a forgandó történelemben az eszme és a valóság mindig nagyon távol állt egymástól, s minden eszme „besározódik” megvalósulása közben. A szanatóriumban egyébként, István számára meglepő módon, ez idő tájt „a portások, kertészek és takarítónők mind csupa grófok, bárók, tábornokok, grófnők meg apácák voltak”, akiktől emberi tartásban, tisztességben nagyon sokat tanult. Amikor új gondnok érkezett („korábban vaskereskedő, de párttag soha”!), egészen oldott hangulat kerekedett a kertészek - fűtők - takarítók - betegszállítók - műtősök - műszakiak stb. körében, akik között csak elvétve akadt kommunista. Az új gondnokot mindenki szerette, aki „rendet és munkát követelt”, sőt a gyerekekkel is szigorú volt (Mikuláskor Istvánkát is megintette: ne hamisítson ötösöket a füzetébe, „mert az értük kapott katonák nem nyerhetnek csatát”). Ekkor már 1953-at írtunk; s bár a fiúknak fogalma sem volt /még/ róla: új korszak kezdődött a magyar történelemben... így érlelődött-formálódott a szanatóriumi közegben a gyermek István benső arculata; mondhatnánk: komolyságban, ítélőképességben, lelki érettségben máris a felnőttség küszöbén állt. Történelemszemléletét - a sok személyes tapasztalat mellett - olvasmányai is formálták. Az Egri csillagokat s Verne Gyula több könyvét már 8-9 éves korában olvasta. Egyik karácsonykor érdi nagyanyjától Rákosi Viktor: Hős fiúk c. regényét kapta ajándékba. Ez utóbbi (alcíme: „Regényes történet a szabadság- harcból”) egész további életfelfogását pozitívan befolyásolta. A bevezető szöveg megrendítette: 1848-ban egyszerre négy oldalról tört rá az ellenség a magyar nemzetre, hogy „szabad nemzetből szolga-nemzetté tegye”. Aztán kezdődött maga a történet: a lapokon megelevenedtek március 15. eseményei, majd a szabadságharc, képekkel illusztrálva. Honvéd tüzérek, tábornokok, huszárok - szinte még gyerekek! - akiket Görgey tábornok vissza akart küldeni a mamájukhoz, mert nem tudta, hogy ők mindannyian hősök, akik a téli, majd a tavaszi hadjáratban csatát csatára fognak nyerni. Egy-egy győzelem után a tábornok és a törzstisztek aztán mindnyájan fejet hajtottak a fiúk előtt. „Hős lehet-e egy kamasz? Hős lehetek-e én, ha úgy hozza a sors?” - töpreng a kisfiú, s érzésvilágában máris gyökeret ver a heroikus sors álma... Aztán csakhamar körötte is nagyon „felpörög”, megsűrűsödik a történelem. 1956 tavaszán letartóztatják a szanatórium legjobb műszerészét, aki - állítólag - Sztálint „postarabló”-nak nevezte. Az igazgató erélyesen követeli, hogy vagy engedjék szabadon, vagy adjanak helyette egy új műszerészt, mert mi lesz, ha a betegek sorra meghalnak; kit jelentsen fel emiatt? Mire a műszerészt szabadlábra helyezik. Csakhamar aztán a filmhíradóból értesülnek róla, hogy „új szelek” fújdogálnak - a szovjetek XX. kongresszusa hatására nagy változások érlelődnek... István 9-10 éves gyerekként természetesen inkább csak a felnőttek viselkedésének változásából következtetett arra, hogy valaminek történnie kell. Egyik szanatóriumi pajtásától értesült arról, hogy tanárnőjük megmutatta nekik a 70
