Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Tóth Csaba: Rumi Rajki István

zott. Ekkor készült kisplasztikái bizonyítják, hogy az elmélyült kutatási periódus milyen hasznos volt az életmű további alakulására. Ez a kuboexpresszio- nista korszak az életmű „tőkesúlyát” képezi. Nem elhanyagolható, hogy Rumi Rajki teljesen szinkronban volt a hazai és az európai képzőművészeti törekvésekkel! (A 19. század második felétől, egészen 1919-ig, ez a megállapítás az egész magyar képzőművészetre is igaz.) 1926-tól, a megélhetési gondok az emlékműszobrászat felé irányították, kénytelen volt kialakítani egy sajátos műkő emlékműszobrászatot, a plasztikai elképzeléseit a műkő-technikai lehetőségekhez igazítani. (Ehhez társult, a műfajból adódóan a mindenkori, legtöbbször egyáltalán nem magasztos megrendelői igény.) Ennek köszönhetően, habár az I. világháborús emlékművei az átlagnál jóval kiemelkedőbbek, az életműn belül, periférikusak. (Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg, hogy létezik kivétel. A szombathelyi Kürtös szobor egyenértékű a legjobb kisplasztikákkal, egy rejtett, spirálszerű dinamikára épül fel a szobor, hasonlóan az antik Diszkoszvetőhöz.) A 30-as évek második felére aztán kuboexpreszi- onizmusa neoklasszicizmussá szelídült. Az 1935-36-os Ősi szántás és az 1936- os Női akt után történt meg az életmű „utolsó átváltozása”. Ennek a korszakának két köztéri alkotása koronázza meg az életművet, a szombathelyi Szent Márton megkereszteli az édesanyját (1938) szoborcsoport, és az 1939-es New York-i világkiállításra készült Szent István-szobor. (Az előbbi máig Szombathely legszebb köztéri alkotása, még annak ellenére is, hogy a múlt évben, a szombathelyi Szent Márton-kultusz örve alatt, méltatlan, Walt Disney-s környezetet alakítottak ki körülötte.)10

Rumi Rajki István életének legelhibázottabb döntése a szülőföldre való visszaköltözése volt. (Ezt persze akkor O még nem sejthette, de Trianon után ekkor alakult ki Magyarország mai „vízfejűsége”, vagyis minden dolog a fővárosban dőlt el ettől kezdve. Klebelsberg Kunó, a korszak első kultuszminisztere elsősorban a már befutott, neves művészekkel oldotta meg az állami reprezentációs feladatokat. Gerevich Tibor azonban már sokkal merészebb kultúrpolitikát valósított meg, és elsősorban a fiatalokra építette az állami és egyházi beruházásokat. Volt is zúgolódás! Gerevich Tibor esetében a két terület szétbonthatatlan egységet alkotott, ezért is nevezték ezt a korszakot „keresztény kurzusnak” a más ideológiai beállítottságúak. Aba Novák Vilmos (Gerevich első számú favorizáltja) nemzedéke (Antal Károly, Búza Barna, Kerényi Jenő, Madarassy Walter, Ohmann Béla, Pátzay Pál, Vilt Tibor) azonban már jóval fiatalabb volt Rumi Rajkinál. Tehát hiába költözött vissza - későn - a fővárosba Rumi Rajki vidéki elszigeteltségéből, Gerevich Tibor a „lapokat már leosztotta”, és így átcsapott felette az idő. „Ami késik, el is múlhat!”" Minden újabb nemzedék, a művészettörténet tanúságai szerint csak egyszer kerülhet helyzetbe, és egy ilyen helyzet-fel-nem-ismerés végzetes is lehet az adott életmű további alakulására. Minden bizonnyal, ha Rumi Rajki 1921-ben nem jön „haza” Szombathelyre, hanem Budapesten marad, Gerevich Tibor ideális partnert talált volna benne, nagyszabású terveinek megvalósításához, és ma esetleg Derkovits Gyulához hasonlóan ismerné nevét ország-világ. Rumi Rajki István azonban 1921-ben másként döntött, így nem maradt más választása, mint nagyszabású terveit félretéve, az I. világháborús emlékművek

31