Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Tóth Csaba: Rumi Rajki István

konjunktúráját kihasználva díszítőszobrászati, köztéri feladatokból egzisztálni. Ezek pénzügyi gondjain (családalapítás, műteremépítés) átmenetileg segítettek, azonban a Stróbl Alajos mesteriskolájában kivívott hírnevét tovább nem fényesítették. Sőt, a két, vidéken töltött évtized alatt neve a fővárosban szinte teljesen feledésbe merült. Hiába volt stílustörekvéseiben rokon a római ösztöndíjasokkal, Gerevich Tibornak nem volt „kéznél”. Ám visszaköltözése után, a Szent István-szobor fogadtatása mégis felcsillantotta benne a reményt, hogy végre révbe jut, és megvalósíthatja a magában hordott, nagyra szánt terveit, azonban ekkor kitört a II. világháború, majd nem egészen két év múlva, rajta a halálos betegség, és mindörökre torzó maradt életműve.

Szülőföldjén indulásakor melléálltak, ösztöndíjat kapott a vármegyétől tanulmányainak a befejezéséhez. (Ez elsősorban Giay Frigyes érdeme!) Rumi Rajki István ezt biztatásnak vette, és amikor a kommün bukása után Pesten végképp ellehetetlenül a helyzete, Szombathelyre költözött. Művészetének korszerűsége azonban hamar konfrontálódott a helyi provincializmussal.12 A gazdasági világválság végképp nem kedvezett a vidéki egzisztenciaépítéshez. Közismert gróf Mikes János püspökkel történt konfliktusa is, ami egyben az egyházművészeti munkásságának a beszűkülését jelentette.

Zalai Tóth János a kezdetektől kiállt mellette, sőt halála után is ő volt az, aki az életmű megbecsüléséért tevékenykedett. Sok ideje nem maradt erre, mivel a II. világháború után Vas megyében is teljesen lecserélődött a politikai garnitúra, Zalai Tóth János is „kegyvesztett” lett. (Ami Derkovits esetében még sikerült neki, az Rumi Rajki esetében már nem. Derkovits művészetét még 1945 előtt el tudta fogadtatni, meg tudta szerettetni a szülőfölddel.)

Aztán jöttek a hallgatás, az elhallgatás évi évtizedei, majd 1966-ban, Perencky Géza „címkézése”, - ami gyakorlatilag szinte máig hat. De Zalai Tóth János nem adta fel, immár Budapestről próbálta rehabilitálni Rumi Rajki Istvánt. Felkereste László Gyulát, és figyelmébe ajánlotta az életművet. László Gyula, &mint ahogy ezt később Farkas János esetében is megtette, hozzáértéssel elemezte az életművet, kiemelte erényeit, rávilágított hiányosságaira. Sajnos, Rumi Rajki István hagyatékának értékmeghatározása, helyének pontos meghatározása a 20. századi magyar szobrászat történetében elmaradt, sőt mindmáig nem történt meg. Sajnos ez az írás sem vállalkozhat erre. Rumi Rajki István munkáit tételesen, stíluskritikai szempontok, és ikonográfiái párhuzamok összevetése után mérlegre kell tenni, és össze kell hasonlítani a kortárs életművekkel (Borsos Miklós, Csikász Imre, Csorba Géza, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Mészáros László, Pásztor János, Schönbauer Henrik és a már felsorolt római ösztöndíjasok), és ezek után lehet meghatározni Rumi Rajki István életművének valódi helyét.

Valószínű ehhez, a Győrben előkerült hagyatékkal együtt, immár közel félszáz Rumi Rajki alkotásból meg kell rendezni minden idők legnagyobb emlék- kiállítását. Kívánatos lenne, ha ezt követné, vagy megelőzné egy budapesti kiállítás! (Az is megfontolandó, hogy esetleg vidéki helyszínekben is érdemes gondolkodni, ahol esetleg összevethető az életmű a kortársak gyűjteményeivel, pl. Debrecen - Medgyessy Ferenc, Szentendre - Ferenczy Béni, Győr 32