Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - "Égi és földi szép". Makkai Ádámmal beszélget Balázs Géza
mely megbocsáthatna az embereknek! A mindennapi kenyérmorzsát az irigység, a dögvész, a nemzeti, faji és osztályharc kereszttüzében a gyűlölet potyogtassa véres sárba a koldus gyermekek kezéből! A földön csakis a kétarcú Sátán, Lucifer és Ahrimán akrata érvényesülhessen - mint ahogyan a mennyekben se valósuljon soha meg az átkozott Isten akarata! Őneki nincsen országa, el tehát sose jöjjön, káromkodásra tanítjuk vele az embert, mert Óistensége már régesrég kihalt a mennyekből, ahol nincs is, nem is lesz, és sosem is létezett, mert mindenki elfelejtette Arkangyalaival egyetemben... ” Befejezvén a Hegyi Beszédet, meghalld ezt akkor az Ur Jézus, Istennek Fia, A Megváltó, és ahogy szelíden lépdesne göröngyről göröngyre, iszonytól émelyeg vala, lávaként dőlt a könnye. Fekete tölcsérként örvénylett, zúgott a káosz: „Ezt kell most megfordítani'!” - így szólt hát magához, „ezt kell most beszívni, megemészteni s átfordítani valóra, lenyelni a vihart s átgyúmi szellemi-lelki ennivalóra, hogy élhessen az ember! Démon-ködöt kell falnom, csonttörő kínok közt... Keresztfán... tudom, hogy meg kell halnom... Keserű ez a pohár - bár elmúlna! - Atyám! Súgom és ordítom: Sátánnak imáját én most megfordítom!” És elhagyván a zajongva zsongó népet tovább méné, feljebb a dombtetőre, tekintete izzott, zihált a tüdeje, majd lerogyván egy fekete palakőre, s bár még mindegyre a démonok káromló imáját hallá, csendesen megszólalt, s renge a domb míg valid: „TeremtőSzent Szellem! Mi Atyánk! Az Ige, ki lakozol Mennyekben, Napokon, Holdakon a földekig le, legyen a Te Neved szentség, szakramentum, hitbéli megtérés, teremtő momentum! Valósuljon meg a Te világod rendje, Terved fénye süssön rá az emberekre! Akarjuk akarni, amit Te gondoltál, s ne éreznők soha, hogy mily messze volnál! Legyen egy-ugyanaz, amit „fent” és „lent” látsz, teremtett világod sátra: székesegyház! Adj kenyeret hozzá, napról-napra élnünk, testünk épségéért, hogy ne kelljen félnünk. Amit mi elrontánk, kérünk, úgy írd jóvá, mint mi a másokét - lerótt kegy-adóvá... Lásd, könnyű az embert kísértésbe vinni -
