Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 11-12. szám - Keszthelyi Rezső: Őszidőn

Én azonban tovább ötöltem-hatoltam, türelmetlenül:

Nem csekély a válaszok kínálata, ennek ellenére, ami engem illet, meglehetősen szűkmarkú, sőt, ha önállapotom szerint latolgatom, szűkkeblű is, valamennyi emilyen- amolyan változata.

H. jóízűt nevetett:

Tréfás. Akarom mondani: a tudat küszöbén tétovázva szeretne belépni a tudat alatti lelki jelenségeibe, hogy aztán belőlük emelje napkeltére tudatának igaz mivoltát? Vagyis hát, és nem ily különlegesen: egyazon eszközzel óhajtja megragadni ugyanazt a szerszámot, kedves barátom?

Én meg, mit is tehettem volna mást, elmosolyodtam, éppenséggel nem kellemes

állapotban fészkelő kedélyem mián:

Nincs egyéb alkalmatosságom, illetőleg alkalmam, miként senki más emberfiának se lehet. Fogalmaink kincstára gyakorta nem ad hajlékot a gondolatok fogamzásának, majd, a későbbiekben, megértésük együttlétének.

H. élénken:

Csapjon a lovak közé, végre valahára, kedves barátom. Hisz’ ha mást se tesz, csupán tétovázik, mindössze kibogozhatatlan sokféleségbe taszítja lelkiállapota akaratát. Igaz azonban, hogy ahányféleképp élnek az ember nemzet sarjai, mégis annyifajta egyformának gondolhatják magukat. De, külön-külön, elméjük csakis egyeden döntés elé idézheti valódi mivoltukat - még akkor is, amikor az oly kilátástalannak mutatkozik. Nekem, bevallom, kedves barátom, bármily szapora időt hozott világra a lehetségesen élhető korom, sohase sikerült biztató távlatot teremtenie magamról a reménytelenségéből. O az, ami én voltam-vagyok. Mindez azonban nem elvonás arra, hogy gátolja az ön személyét. Lásson hozzá tudata mibenlétének - könnyedén akár. Nem hinném, hogy akadna bármily érdemleges kockázata.

Én meg botladozva:

Úgy lehet. Viszont: ha eszem, iszom, pöfékelem szivaromat, teszek, veszek, sétálok, tétlenkedem, morfondírozom, szundikálok, álmodom, egyáltalán: azon, amin bármit nem, vagy cselekszem, ott honol ködösként:

Ne kérdd tőlünk a szót, mely minden oldaláról beszegi kósza lelkünk, meghatároz...

Jaj annak, aki vak önbizalommal, mint a maga és mások jóbarátja jár a világban s árnyékát se látja...

Ne kérd az igét, mely világot nyithat, mint száraz ág, zörög és megunt.

Máma úgyis azt mondhatjuk neked csak, amik nem vagyunk s mit nem akarunk.

Több, egymástól igencsak más-más, de minduntalan összefonódó alkalommal terefe- rélgettünk erről az egyszer se különösebben újat nem hangoztató, ámde sarkalatos sorsszerűségünket mégis állhatatosan és velősen tartalmazó közhelyről. Miért is vajon?

Mert nincs ebből kiút. Mivel életünk sérthetetlen foglalata, vélem én.

H. a piszkavasért hajolt, és miután markába fogta, rendezkedte vele a zsarátnokot. Akkurátusán erősítve az otthonosságot. És amikor megfelelőnek találta, visszatette tartójába tűzösztökéjét.

158