Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Kulin Ferenc: A politikum helye protestáns íróink gondolkodásában

nyai felől, egy perdöntőnek ígérkező motívum történetét még fel kell idéznünk. A politikai érdekű erőszak alkalmazásának megítélésére gondolok.

A politikai erőszak problémájáról Arany lényegileg ugyanúgy gondolkodik, mint református elődei és kortársai - s majdan utódai -, azaz ahogyan Bessenyei, Kazinczy és Kölcsey, Tompa, Kemény és Jókai, illetőleg Ady, Szabó Dezső, Móricz, Németh László, Karácsony Sándor, Ravasz László, s végül - ha csak részben is - Bibó István. (Bibó forradalom- és erőszakfelfogása külön fejezetet érdemelne, ez azonban nem fér el ezen előadás keretei között.) Ebben a felfogásban van persze helye a hatalommal való szembeszegülésnek, az életáldozatnak, s még a halálos ítéletnek is — tehát nem egy fundamentalista etikai elvről van szó -, ám ezek nem lehetnek eszközei a politikai hatalom megdöntésére, a társadalmi rend megváltoztatására irányuló törekvéseknek. (A szabadságharc más eset, mert itt éppen egy törvényesnek, legitimnek tekintett államrend védelme a cél!)

A kálvinizmusnak - ha következetesen képviseli a genfi reformátor tanításait - nem is lehet köze a modern kori forradalmi ideológiákhoz, hiszen - miként Hegel mondja - „a reformációval a protestánsok befejezték forradalmukat”12. A modern kori forradalmak vagy nemzeti vagy szociális indítékból táplálkoznak, márpedig Kálvin az előbbivel - a nemzeti kérdéssel - szemben in- differens, a szociális problematikát pedig a tőkés renden belül kezelendő etikai problémának tekinti. Téves tehát az a felfogás, amely szerint ok-okozati összefüggés lenne kurucos-szabadságharcos tradícióink és a protestantizmus szelleme között. Ha megtörténik is - és gyakran megtörténik -, hogy ezek az eszmehagyományok összefonódnak, igen hamar bekövetkezik szétválásuk is. Felfeslik a más-más anyagból készült fonalak szövete! Bessenyei amatőr filozófusként gyárt ideológiát az isteni rend s az emberi „természet világának” egyeztetésére, Csokonai kalandos flörtje a forradalmi eszmékkel tiszavirág-életű, Fazekas - jó reformátusként - visszatereli a szociális indulatokat a morál világába. Kazinczy a politika dimenzióján kívül keresi Istentől kapott személyes küldetését, Kölcsey már 18 éves korában állást foglal a revolúciókkal szemben (s haláláig hű marad állásfoglalásához).

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc új fejezet ebben az eszmetörténeti folyamatban, s ezt az újszerűséget kell mindenekelőtt tisztán látnunk. Egyfelől azt tapasztaljuk, hogy Arany, Tompa, Kemény és Jókai - legalább erkölcsi, szellemi értelemben - részt vállalnak a forradalomban, másfelől tudomásul kell vennünk, hogy vagy az események sodrában - mint Jókai és Kemény - vagy a szabadságharc bukása után, ki-ki a maga módján, kritikusan, illetőleg önkritikusan viszonyul az erőszak eszkalációjához vezető politikai törekvésekhez, s azon belül a saját szerepéhez. Politikai dilemmájuk ezúttal eszmetörténeti és etikai háttere miatt érdekelhet bennünket. Míg ugyanis a nemzeti függetlenség érdekében - végszükség esetén - alkalmazandó erőszak összeegyeztethető a kálvinizmus erkölcsi és politikai ethoszával, a szociális forradalomnak - a 18. század végi francia kommunisztikus eszmékben gyökerező — ideológiája semmiképp nem hozható közös nevezőre a protestáns szellemiséggel. Itt egy különös jelentőségű irodalomtörténeti intermezzóra kell felfigyelnünk! Az 1846 tavaszától 1848 márciusáig e kommunisztikus elveket,

14