Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Kulin Ferenc: A politikum helye protestáns íróink gondolkodásában

si professzionizmus (Id.: Kölcsey, Széchenyi, Eötvös!), most a két szerepkör - úgy tűnik véglegesen - elválik egymástól, s a két szféra közötti kontaktusok minőségén - az érzelmi kötődések mélységén és a politikai diskurzus szakszerűségén - múlik, hogy az új viszonyok között is megteremthető-e az egységes nemzetpolitika. A közügyek intézményeinek ez az új struktúrája egyszerre fosztja meg az alkotó értelmiségit attól az illúziótól, hogy a szellem ereje közvetlenül történelemformáló lehet, s rendíti meg a politikus meggyőződését, mely szerint hatalmi pozíciója ab ovo közérdekű. A korábban vezérszerepekben integrálódó, s ott hierarchikus rendbe szerveződő közügyek szétválása kölcsönös függőséget teremt a kultúra és a politika között. Az előbbi képtelen életre kelni a hatalom jóváhagyását feltételező intézményi struktúra nélkül, az utóbbi nem tarthatja fenn magát, ha nem tud írástudókat a maga oldalára állítani. És itt jutottunk vissza a mediátor-szerep problémájához!

Bessenyei, Kölcsey és Petőfi példáján láthattuk, hogy ez nem valamiféle rögzíthető és definiálható politikusi funkciót jelent. Éppen az a lényege, hogy olyan virtuális pozíciót jelöl, amely a mindenkori történelmi lehetőségekhez igazodva összehangolja egy közösség spirituális értékeit és azok működtetésének, érvényesítésének praktikus követelményeit. Ebben az értelemben: kultúrát és politikát. Gondolom, nem lehet kétséges, hogy 1849-től haláláig Arany János töltötte be a legtökéletesebben ezt a szerepkört. Persze nem úgy, mint elődei. O nem a társadalmi rend megváltoztatásával s a közjogi keretek védelmével véli szolgálhatónak a nemzeti érdekeket, mint a politikus Kölcsey, nem is a hatalmi struktúra lerombolásával és újjáépítésével, mint Petőfi; hanem a kultúra, az irodalom tradicionális közösségteremtő funkcióit próbálja működtetni, hogy hordozóinak esélye legyen fennmaradni a külső hatalmakkal vívott küzdelemben. Nemcsak arról van szó, hogy Arany önmagát alkalmatlannak tekinti a politikusi szerepre, hanem, hogy magát a politikát látja az emberi tervek, vágyak, eszmék és akaratok által befolyásolhatatlannak. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy vezető közéleti szerepében ott kell lennie a kultúra és a hatalom határfelületén, hogy a nemzeti önvédelmet szolgáló politikai kísérletekben partner lehessen. Reá éppúgy szüksége lesz Deáknak, mint neki - Deákra. Ahogyan majd Németh Lászlónak Veres Péterre, Erdeire - és viszont. Igen, Arany pályáján már egészen éles kontúrokkal rajzolódik ki író és politikus, irodalom és politika viszonyának az a fajta modellje, amely Németh László 43-as szárszói előadásában egy nemzet- és kultúrpolitikai program rangjára emelkedik.

Mielőtt megvizsgálnánk, hogy a mediátor-szerepeknek Bessenyeitől formálódó változatai mennyiben értelmezhetők a kálvinizmus eszmehagyomá13