Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Betyárok Magyarország peremén
S megsúgta a kedvesed.- Halljátok hát, pandúrok S az uraknak szóljatok! Én magam meg nem adom, Míg állok a lábamon, S a haláltól nem félek ám, Úgyis régtől a cimborám, De nagyon fáj a szívem, Hogy elárult kedvesem, S viselem a bánatot, Hogy testvérem eladott... Ha mentették életük, Uram, bocsásd meg nekik, De ha el akartak adni, Pandúrok kezére adni, Verd meg őket, Istenem, Nem testvéreim nekem. — Nem is fejezte még be, A fegyverét kilőtte, Hullt a pandúr előtte, S bár más támadt helyükbe, Pintye győzte s csak győzte! Akkor egyik vén pandúr Titkon kebelébe nyúl, Ezüst golyót emel ki, A puskáját megtölti, Pintyét jól célbaveszi, És hónalját meglövi... Jó lováról lezuhan, Lova felnyerít búsan, S mikor lelkét kiadja, A társait szólítja:- Százötven jó cimborám, Mint a sárkány valahány! Zöld erdőben maradjatok, Abban elvész a nyomotok, Tartsatok ti mindig össze, Ne adja meg magát egy se! Közületek, aki szeret, S aki megsirat engemet, Aztán, hogy megbaltam. Vágja majd le a hajam, A kapuba rakjátok, Fésülgessék a lányok Minden ünnepnapokon, S fújja a szél szabadon
