Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Sárfi N. Adrienn: Az élet embertelen bölcsője
Bizonytalanul nyitok a hűvöskék kórterembe, az elmeosztályon. ...Mélyen alszik, nyakig betakarózva... Hosszú, barna, egyenes szálú haja ziláltan tapad halvány, izzadt arcára. Az ágya szélére ülök, kissé zavarban vagyok, de kíváncsian várom hogy felébredjen. Tavaly történt vele az az elképzelhetetlen és felfoghatatlan dolog, amely - legalábbis nekem úgy tűnt - egyik pillanatról a másikra kiszakította őt a valóságból. Talán az agyában lehetett valami, ami nem engedte őt tovább azon az egyértelműen értékes, mindenki számára hasznos úton, amin járt. Vagy ki tudja... Igazából nincs magyarázat különös elváltozására. Anna utolsó éves pszichológus hallgató volt. Evek óta sokat beszélt nekem kedvenc témájáról - a személyiségzavarokról, amely választott kutatási területe lett az utolsó egyetemi években. Gyakori tóparti sétáink során borzongva hallgattam remek előadásait a kóros, például a paranoid személyiségről. Erőteljes taglejtésekkel, arcjátékkal tette emészthetővé számomra a szakszövegeket: „A paranoid jellemző módon gyanakvó, bizalmatlan és ellenséges, gyakran feldühödik, ha - értelmezése szerint - becsapták, megalázták. Rejtett motívumokat és fortélyos mozgatókat tételez és „fedez fel”. Hajlíthatadanul megkeményedett személyiség, rugalmatlan szabályozásokkal. Esetében a helyzetek és események elveszítik objektív jellemzőiket, minden a szubjektív elvárások és érzelmek jegyében kerül értelmezésre.” Anna élénken csillogó szemekkel, tárgyilagosan, de mégis meseszerűen adta elő a skizotip és skizoid személyiségzavarok jellemzőit, mint a „közelség-intimitás kerülése, introvertáltság; a skizoidok olyanok, mintha érzéketlenek lennének, képtelenek mások hangulatával, érzelmeivel együtt rezdülni. A ski- zotípiás egyik értelmetlen tevékenységből a másikba sodródik, a társadalom perifériáján él, igen ritkán képes társas felelősségvállalásra. Jellemző rá a mágikus gondolkodás, az illúziók, a körülményeskedő beszéd. Kapcsolathiány miatt elszakad a valóságtól és a köznapi emberi lét stabilizáló hatásaitól. Emiatt egyre őrültebbeket gondol, egyre különcebbül viselkedik...” Döbbenten bámultam tudását, szakértelmét, szakszerű mondatait, kifejezéseit a „zavarok” terén. Többször ismételte a számomra idegen kifejezéseket és jelenségeket, türelmesen, mintha a tanítványa lennék, magyarázta a pszichológia rejtelmes világát, nem csoda hát, hogy sok mindent meg is jegyeztem belőle. „A borderline személyiségzavar egyik legfontosabb jellemzője a beteg hangulatának szélsőséges mélységű váltakozása. Temperamentuma, viselkedése kiszámíthatatlan, kaotikus, tapasztalataiból nem tanulva önsorsrontó módon él” - folytatta a témát a következő sétánk alkalmával. Önsorsrontó... — ezt nagyon megjegyeztem... Lelkesen mesélt a passzív-independens, azaz nárcisztikus és az agresszív- independens, vagyis antiszociális személyiségekről. ...És én csak hallgattam őt évekig, nagy figyelemmel és kíváncsisággal. Emlékszem szuggesztív tekintetére, amikor elmélyülten, hosszasan magyarázott a központi idegrendszer működéséről, szerepéről. Hogy „milyen különlegesen érzékeny ez a rendszer, s benne bármilyen zavar, változás, amely beleavatkozik a működések szervezett és „olajozott” integrációjába, az nagy valószínűséggel káoszt és patológiát idéz elő...” 63
