Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Sárfi N. Adrienn: Az élet embertelen bölcsője
hogy neked jobb legyen! Hogy biztonságérzeted legyen! Amúgy, csak hogy tudd, minden pillanatnyi reakcióm, cselekedetem, kimondott szavam erőltetett és valójában teljesen fölösleges, mert a következő pillanatban elillan, megsemmisül... Meghökkenve nézett rám, de én folytattam: Most csupán miattad teszek úgy, mintha lennék, hogy azt hidd, te is vagy, itt és most, már csak azért, mert úgy látod és hallod, hogy én itt vagyok! Akaratlanul, de akarva is, látszatot játszom, mint minden és mindenki, ebben az iszonyú zűrzavarban!! Fejét ingatva, elkerekedett szemekkel bámult. Nem szeretnélek kiábrándítani, most ne szólj közbe kérlek, tudom mit beszélek- mondtam neki kicsit most már mérgesen —, a töredékmásodpercekből felépülő látszólagos dolgok, folyamatok tünékeny pillanatait és az ezekben való röpke megnyilvánulásainkat ne nevezzük jelenlétnek, szóval nem akarlak kiábrándítani, de se te, se én, se más nincs, igazából sosem volt, és sosem lesz, így, ilyen abszurd módon egyértelmű, megfogható formában!! Ezt így, ahogy mondom, higgye el nekem doktor úr! Ez így volt, mindent elmondtam neki, ami biztos, hogy úgy van, mert én ezt megfigyeltem, és ő erre elkezdett kuncogni, aztán egyre hangosabban nevetett és nevetett, hát mit tehettem, segítettem neki kinézni ebből a szorongató, rút jelen pillanatból, a jelenlétből, hogy lássa meg, hogy ez valójában nincs is. Mondta, hogy ez fáj, ne csináljam, de hát ha már annyira nem hisz nekem, akkor, gondoltam jobb ez így, és akkor szúrtam másodszor, egyenesen a szívébe, hogy ne vacakoljunk már annyit ezzel a „jelen” kérdéssel. .. .Amikor sok csiklandozó és ingerlő vöröset lát maga körül, vagy amikor az a félelmetes, szorongató sötétlila árny súgdos a fülébe és rángatja halványkék csápokkal és angyalszárnnyal ékesített testét, amikor alattomos szürke fátyol telepszik betűkkel, számokkal, érzésekkel zsúfolt elméjére, vagy izgatottá teszi a világ zaklatott, pulzáló zöld és bordó és fekete színjátéka, akkor..., akkor, csak egyetlen kiút lehetséges az őrült számára: Kitartóan kapaszkodni, minden fizikai és szellemi erejét megfeszítve, lábujjhegyre emelkedve, testét amennyire csak tudja, kinyújtóztatva, karjait a magasba lendítve, ujjait görcsösen az ég felé görbítve, üvöltve kapaszkodni... kapaszkodni a minden kín ellen való, fényes narancssárgába... VARÁZSLAT .. .Mert talán csak az átmenetek az igazán lényegesek, az, hogy mit kezdünk velük a beteljesedés pillanatáig. Az átmenetek ideje alatt munkálkodunk és várunk. Várjuk az általunk előmozdított változások megtörténtét, megfontolt és kevésbé megfontolt tetteink következményeit, az élet bölcs eredményhirdetéseit. Formálunk és formálódunk a beteljesedésig... 62
