Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Sárfi N. Adrienn: Az élet embertelen bölcsője
lami boldogságféle, valami nagy-nagy szeretet borította be az egész szívemet; hát én nem tudom, hogy ez hogy történhetett így, ilyen helyzetben..és óvatosan végigsimítottam rücskös zsigerzacskóját és lábasfejét. Aztán játékosan megbökdöstem az oldalát. Ezt már nem tűrte tovább, nem idegesen és nem is félve, csak kissé unottan elrugaszkodott a sziklától és tintafoltot eregetve maga után, medúzaszerű, a vizet lökésszerűen kipréselő mozdulatokkal távozott. Amikor végül is kimásztam a partra, akkor kristályosodott ki bennem a felismerés, akkor ért az a hihetetlen és végérvényes változás, amelynek során kifordultam addigi életemből, s aminek folytán most itt dolgozom a Vadmacskák nevű éjszakai bárban, ami szerinted egy lebuj, egy... egy fertő, mert nem érted az egészet! Már nem akarok kopoltyút, torpedószerű testet meg magányos szemlélődést és az élet „embertelen” bölcsőjét!! Már a társaság közelségét akarom, testet és érintést!! Itt, az ismerkedésre specializálódva, az érintés örömével végzem gyakori, rövidke emberi kapcsolatokra épülő munkámat! A fizikai mélységből eljutottam a filozofikus és fizikai felszínig, de ez így kimondva mindegy is...! Én az életben, túl a szociális és morális kérdéseken, túl a mélységen, a polip kapcsán rájöttem valami igazából elmondhatat- lanra, mindent átértékeltem, és aztán mindent elértem, ami számomra igazán fontos: maga a valódi felszín, a tapintható boldogság... *** JELENLÉT Mindig is szerettem volna kötődni valamilyen dologhoz ebben a zakatoló világban. Érti ezt, ugye doktor úr? Szerettem volna érezni, hinni magamat valaminek, akár kertésznek, festőművésznek, taxisofőrnek vagy bármi másnak és ragaszkodni az anyaghoz, az adott tevékenység eszközeihez. Évekig csak tépelődtem, reménykedtem és vártam, hogy felbukkanjon az igazi..., az a dolog, amivé válnom kell, s amihez kötődnöm kell, talán sorsszerűén... De hiába... Én ezen nagyon sokat gondolkodtam, doktor úr! A világ egyre csak zakatolt körülöttem, s én fulladoztam a lehetőségek zűrzavarában... És akkor egyszer, amikor a járdán ücsörögve figyeltem, ahogy egy húszemeletes, tiszta üveg irodaház oldalán ablakmosók csüngenek köteleken a magasból, akkor, valami miatt pont akkor fogalmazódott meg bennem a sok éves fölösleges tépelődés és várakozás után, hogy nem érdemes hinni a „jelenlétben”. Aztán következett még néhány év, és ez az érzésem, amely kizárólag a megfigyeléseimen alapult, egyre csak erősödött. Higgye el, doktor úr, sok-sok tapasztalat áll a hátam mögött! Múlt héten, ahogy kornyadozok hajnalban az Almássy téren egy pádon, egyszer csak odaül mellém egyik rég nem látott barátom, a Hajas Pista. Valamit szövegelt Rozsdás Jancsiról meg a bandájáról vagy negyedórán keresztül, én erre mondtam valamit, már nem emlékszem, hogy mit. És akkor először, mert addig nem beszéltem erről soha senkinek, elárultam, hogy mi az igazság. .. Határozottan, de nem durván mondtam neki: csak hogy tudd, azért szólalok meg, azért mondok neked, előtted bármit is, azért fejezem ki a véleményemet, 61
