Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - Hárs György Péter: Freud és a Kronos-paradigma

utód összetévesztése a zsákmánnyal. A kannibál állat ebben az értelemben nem fajtársát vagy utódját öli meg és fogyasztja el, hanem „valamit”, ami egy másik fajhoz tartozik. Hasonló eltolást figyelhetünk meg az állati „homoszexualitás” esetében is. A gerincteleneknél és az alsóbbrendű gerinceseknél nem mindig egyértelmű a nemek beazonosítása, a magasabb rendű fajoknál pedig a homoszexuálisnak tűnő aktus társas jelentéssel bír: konfliktuskerülési vagy - rendezési mód, figyelemelterelés vagy izgalom levezetése, esetleg a dominancia-viszonyok tisztázása vagy megerősítése. Akárhogyan is van, ebben az értelmezési keretben mind a filicidium, mind pedig a homoszexualitás eltolások, helyettesítések révén megnyilvánuló viselkedés, amelyben nagy szerepet játszik a föl- nem-ismerés vagy az idegenné tétel.

A másik elterjedt magyarázó elv evolúciós érvelésen alapul. Kiindulópontja az a paradox szituáció, hogy a fílicid állat is gondoskodik el nem fogyasztott utódairól. Feltételezik, hogy a filicidiumnak is evolúciós előnye lehet. Ez a megközelítés éppúgy fölveti az elfogyasztott utód mint erőforrás elképzelését, mint a természetes szelekció és a versengés elvét. Annyit talán leszögezhetünk, hogy a „deviáns” állati viselkedések nem vezethetőek vissza egyértelműen egyetlen okra, valószínűleg túldetermináltak, s ha ehhez hozzávesszük a társas létezés irányában ható helyettesítések és eltolások rendszerét, megkockáztatható, hogy szimbolikus vágypreszimbolikus gesztusokként értelmezzük azokat.

S hogy Laios magatartása és a mögötte feszülő lelki rugók elemzése pedig nem kerültek be a pszichoanalízis kánonjába, annak, véleményem szerint Freudban keresendő az oka.s Abban, hogy Freud, ha nem is tudattalanul, de annullálva, azonosult Laiosszal, illetve annak mitologémikus előképével, Kronosszal. Gondolatkísérletem arra irányul, hogy föltárja azokat az utódokkal kapcsolatos késztetéseket és ezek társas következményeit, amik az apák pszichodinamikájában fejtik ki működésüket.

Mit is tett Laios? Laios legnevezetesebb tette Khrysippos elrablása. Erről így emlékeztek meg a régiek: „Laios [...] a fiúszerelem feltalálója [...] ötnapnyi távolságra utazott Khrysippos ért, úgy szeretett bele és szöktette meg. [...] Pelops átka szállt a fiúrabló után: soha ne lehessen fia, vagy ha mégis, a fia kezétől haljon meg.” (Kerényi: 1997, 209.) Mások, például „Aiskhylos nem a fiúszerelem föltalálóját látja Laiosban, hanem a rossz szeretőt, akinek birtokában a szeretett fiú tönkrement.”6 És Laios és Oedipus viszonya ennek tükrében néha egészen tisztázatlan: Krhysippos mintha Oedipus testvére volna, mert „Oedipus azért ölte meg Laiost, hogy védelmezze vagy megbosszulja állítólagos testvérét”. (Kerényi: 1997, 211.)

Mielőtt tovább néznénk az ügy bizonyítékait és kifaggatnánk a már soha ki nem faggatható tanúkat, van valami, aminek a két fél találkozásában mindenképpen föl kell tűnnie. Ez pedig a már megemlített idegenség, illetve annak hangsúlya mindahány elbeszélésben. Az idegennek nyilvánítás mint konfliktus- lerendezési mód jelenik meg itt, az apa nem ismeri (föl) a fiút és a fiú sem az apát. Ez a kétoldalú idegenné tétel nagyban megkönnyíti mindkettejük dolgát, s előrevetít egy társadalmasított elintézési módot is: ha nem ismerem föl a másikban a Másikat, illetve ha abban csak a mást látom, akkor nem bűn azt elpusztítanom, amennyiben, érzéseim szerint, ő árt nekem. Laios nem a fiát vágta fej50