Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
várostromlónak. Minuciózus aprólékossággal magyarázta el, hol kell az ostromlétrát nyakon csípni, hogy ne akadályozzon a várfal megközelítésében. S mi az az ácskapocs. Szegény jó Bornemissza Gergő, ha tudná, hogy nemcsak a tüzes kerék, de az ácskapocs is az ő találmánya volt. S az élmények élményeként - engem szinte szaktárssá emelvén - beavatott a szurokfőzés rejtelmeibe is. „Barnus, Te Barnus, hát Te ilyen is tudsz lenni!” - hallom ismét nagyanyám tőle szokatlan álmélkodó csilingelő hangját, a megszokott szomorú tónus helyett. „Elhallgass Róza! - az unokám!” De sokszor hallottam még ezt a replikát az évek során az én vörös huszár, vén kujon, a gyerekcsinálásba is apja nyomdokaiba lépő nagyapámtól. Amikor meghalt, az utolsó élő nap s a temetése közötti időszakban, többször elcsuklott a hangom. „Sánikám! Te tényleg szeretted a nagyapádat? - kérdezte tőlem anyám öccsének a felesége. Ezt a vén iszákos, ellentmondást nem tűrő, rabiátus, családját gyötrő és hanyagoló vénembert? Jogos volt a kérdés. Aki, hogy a maszkulinum mindent elsöprő hatalmát fennen hirdethesse, az asszonyokat - kivéve két lányát, anyámat és annak húgát, Lenkét - lealázó hangsúllyal csak Rózának volt hajlandó szólítani? Matild nagyanyám nem bizonyult, s nem is bizonyulhatott, már csak a konkrét körülmények miatt sem Pőcze Borbála utódjának. O mindenes cseléd volt a méltóságoséknál. Az igaz, hogy a Béke utcai házban „Nyikorgó kosárral ölében, / ment a padlásra, ment serényen.” S az is igaz, hogy „Én még őszinte ember voltam”, de nem ordítottam s nem toporzékoltam, hogy „Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen fel a padlásra.” Engem nagyanyám kimondottan csábított, hogy másszak fel a tyúklétrán és segítsek neki teregetni. Nyilván nem akart egyedül hagyni a lenti légtérben, hátha magamra rántom utánozhatatlan ügyességemmel a levest. így lett az ostromlott Gergőből egy villanásnyi időre ostromló Gergő. A konyhára tátogott az egyetlen ablakos egyetlen szoba is. A hosszú falon, kalapáccsal kicsit elegyengetve, hosszában éppen elfért a két ágy. Az egyikben anyám aludt, a másikban nagyanyám. Apám az alig hosszabb, mint másfél méteres heverőre szorult, amely az ágy szélességével együtt, éppen kitöltötte a kisebbik fal hosszát. Az ágyakkal átellenben lévő párhuzamos hosszú fal közepén trónolt az ablak, alatta a nem tudom honnan odakerült, héthatárban is híres „Singer” márkájú varrógéppel. Az egész Béke utca széltében-hosszában nálunk varrt. Nem varratott, varrt. Még a mellettünk lakó Doktor úr felesége is. A doktorék, erkélyes, borostyánnal dúsan befuttatott emeletes házban laktak. A Doktor úr, kezében ütött-kopott bőrtáskájával valóban a környék kedvence volt. Szórakozottan fogadta az utca népének kalaplevevő tisztelgését - előre 41
