Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

szült el egy gimnazisták számára írt tankönyvünk Kahler Frigyes barátom társszerzőségével, amely ugyan megosztott első díjban részesült egy, az Oktatásügyi Minisztérium által meghirdetett pályázaton, de könyvárusi forgalomba soha nem került. Ebben a könyvben olvashatod a következő épületes történetet a két munkáspárt egyesülésének körülményeiről:

„-Hogy zajlott le a Rákosi Mátyás Művekben a két párt egyesülése?- Eleinte elég sok vita volt a két párt vezetősége között. Drahos volt a kommunista párttitkár, Ivánics, pedig a szociáldemokrata párttitkár. A kommunisták állandóan azt mondogatták, hogy csak úgy lehet a szocializmust felépíteni, hogy a két párt egyesül, mert ennek ereje van, viszont a szociáldemokraták tiltakoztak ez ellen egyesek kivételével.- Kik voltak többségben?- A szocdemek. És amit én tapasztaltam, az az, hogy a Szociáldemokrata Pártnak van egy sok évtizedes múltja, s hogy azon belül működtek kommunisták is, az nagyon szép és nagyon jó, de a szociáldemokraták voltak többen, mi voltunk többen. Hogy történhetett az - ezen még hosszú ideig spekuláltam és gondolkodtam -, hogy mégis azok győztek az üzemen belül is? Holott az üzemnek legalább 70%-a szociáldemokrata volt, és tíz vagy húsz százalék, ami hát kommunista volt, de azt merném mondani, hogy azok is csak azért voltak kommunisták, hogy jobban érvényesüljenek.

Emlékszem, egy alkalommal kint volt Rákosi meg a Szakasits, és a tűzoltólaktanya emelvényéről tartottak egy-egy beszédet. Osszecsődítették a gyárnak a legtöbbjét. A Szakasits Árpád beszélt először, és azt mondta, hogy a Szociáldemokrata Párt vezetősége már úgy döntött, hogy ádépnek, vagy egyesülnek a Kommunista Párttal. Na, erre kitört a nagy hurrogás, meg a le vele! Ki vele! Meg ehhez hasonló. Ezután lépett föl a Rákosi, és az ő modorában megmondta a véleményét. Őt is lehurrogták és ordítoztak, hogy le vele! Nem ezt akartuk! Nem így akartuk! És akkor az történt, hogy akinek nagyobb volt a pofája - mondjuk így -, azt igencsak kiszipkázták a tömegből, elvitték, és hová tették őket, mi lett velük, nem tudom. Az egyesülés után a csoportvezetőket, így engem is külön behívtak. Na én csináltam egy kis hülyeséget akkor. Nevetnivaló máma már. Azt mondtam, hogy ismerik-e a Kecskemétről vezető utat és a Baja felől vezető utat, ami Soroksáron egyesül? En jövök Baja felől lóháton, te meg jössz Kecskemét felől lóháton, és Soroksárnál átülök a te lovadra. Helyes ez, így? Nem jobb, ha a két ló egymás mellet megy be Budapestre, nem könnyebb? Nem jobban érjük el a célunkat?- És mi lett a következménye- Önkritikát kellett gyakorolnom, többünknek is. Hát, én önkritika-gyakorlás helyett rájuk mondtam egy-két szót: nem értek egyet velük, és azzal sem, ami eddig történt. Volt két felszólaló. Az egyik azt mondta, hogy aki így beszél a két párt egyesüléséről, azt nem visszaminősíteni kell, hanem egyenesen ki kell rúgni a pártból. A másik felszólaló, a Karcsi bácsi azt mondta, hogy az olyan elvtársat, mint én, nem visszaminősíteni kell, hanem segíteni, hogy közénk tudjon illeszkedni. Mert az ilyen emberekből, akiknek ilyen szókincsük van, azokból lesznek nekünk a jó káderek.- Mivel vádolták?

33