Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

szült el egy gimnazisták számára írt tankönyvünk Kahler Frigyes barátom társ­szerzőségével, amely ugyan megosztott első díjban részesült egy, az Oktatás­ügyi Minisztérium által meghirdetett pályázaton, de könyvárusi forgalomba soha nem került. Ebben a könyvben olvashatod a következő épületes történe­tet a két munkáspárt egyesülésének körülményeiről: „-Hogy zajlott le a Rákosi Mátyás Művekben a két párt egyesülése?- Eleinte elég sok vita volt a két párt vezetősége között. Drahos volt a kom­munista párttitkár, Ivánics, pedig a szociáldemokrata párttitkár. A kommunis­ták állandóan azt mondogatták, hogy csak úgy lehet a szocializmust felépíteni, hogy a két párt egyesül, mert ennek ereje van, viszont a szociáldemokraták til­takoztak ez ellen egyesek kivételével.- Kik voltak többségben?- A szocdemek. És amit én tapasztaltam, az az, hogy a Szociáldemokrata Pártnak van egy sok évtizedes múltja, s hogy azon belül működtek kommunis­ták is, az nagyon szép és nagyon jó, de a szociáldemokraták voltak többen, mi voltunk többen. Hogy történhetett az - ezen még hosszú ideig spekuláltam és gondolkodtam -, hogy mégis azok győztek az üzemen belül is? Holott az üzemnek legalább 70%-a szociáldemokrata volt, és tíz vagy húsz százalék, ami hát kommunista volt, de azt merném mondani, hogy azok is csak azért voltak kommunisták, hogy jobban érvényesüljenek. Emlékszem, egy alkalommal kint volt Rákosi meg a Szakasits, és a tűzoltólak­tanya emelvényéről tartottak egy-egy beszédet. Osszecsődítették a gyárnak a leg­többjét. A Szakasits Árpád beszélt először, és azt mondta, hogy a Szociáldemokra­ta Párt vezetősége már úgy döntött, hogy ádépnek, vagy egyesülnek a Kommu­nista Párttal. Na, erre kitört a nagy hurrogás, meg a le vele! Ki vele! Meg ehhez hasonló. Ezután lépett föl a Rákosi, és az ő modorában megmondta a véleményét. Őt is lehurrogták és ordítoztak, hogy le vele! Nem ezt akartuk! Nem így akartuk! És akkor az történt, hogy akinek nagyobb volt a pofája - mondjuk így -, azt igen­csak kiszipkázták a tömegből, elvitték, és hová tették őket, mi lett velük, nem tu­dom. Az egyesülés után a csoportvezetőket, így engem is külön behívtak. Na én csináltam egy kis hülyeséget akkor. Nevetnivaló máma már. Azt mondtam, hogy ismerik-e a Kecskemétről vezető utat és a Baja felől vezető utat, ami Soroksáron egyesül? En jövök Baja felől lóháton, te meg jössz Kecskemét felől lóháton, és So­roksárnál átülök a te lovadra. Helyes ez, így? Nem jobb, ha a két ló egymás mel­let megy be Budapestre, nem könnyebb? Nem jobban érjük el a célunkat?- És mi lett a következménye- Önkritikát kellett gyakorolnom, többünknek is. Hát, én önkritika-gya­korlás helyett rájuk mondtam egy-két szót: nem értek egyet velük, és azzal sem, ami eddig történt. Volt két felszólaló. Az egyik azt mondta, hogy aki így beszél a két párt egyesüléséről, azt nem visszaminősíteni kell, hanem egyene­sen ki kell rúgni a pártból. A másik felszólaló, a Karcsi bácsi azt mondta, hogy az olyan elvtársat, mint én, nem visszaminősíteni kell, hanem segíteni, hogy közénk tudjon illeszkedni. Mert az ilyen emberekből, akiknek ilyen szókincsük van, azokból lesznek nekünk a jó káderek.- Mivel vádolták? 33

Next

/
Thumbnails
Contents