Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

Nagyapám, hittel telt szívvel akart menni az oroszok ígérte bumáskáért, a fia nem. Apám határozatlanságát és a beleivódott engedelmességét nagybátyám javaslata oldotta fel. „Várjuk meg, hogy Apu mit végez, aztán utána elmegyünk mi is.”

Nagyapám elment, s elfelejtett visszajönni. Befogták őt is, mint a többi papírért ácsingózót, s mire felocsúdott, már a ceglédi hadifogolytábor szögesdrótjait méregethette. Neki is kijutott a „málenkij robotból.”

A negyvenes éveinek végét taposó íjas-szíjas embernek azonban nem tetszett a ceglédi rigók éneke. Némi tanakodás és készülődés után úgy döntött, hogy sürgősen befejezi a nem kívánt vendégjátékot. Megfaragta fakanalát, aztán meglógott. Idealizmusa azonban változatlan maradt. Hazatérése után rendületlen hévvel ostromolta apámat, hogy lépjenek be a szociáldemokrata pártba. Ment volna ő a kommunistákhoz is, de ott sok volt a valahai nyilas. Ezt már nem bírta a gyomra. De valamit tudhatott is — ellentétben a „Sanyi csárda” törzsvendégeivel - kommunista barátaitól. Itt bizony kommunista világ lesz. „Menj Sándor, menj - agitálta apámat -, menj a szociáldemokratákhoz, ha már a kommunistákat sokallod!” Es apám ment.

Különösebben nem akadt fenn a tekintetem, mikor egy kutászkodás során ráleltem apám párttagsági könyvére, illetve olvastam valamelyik önéletrajzát, de nem nagyon értettem, hogy a kocsmáros csemete miért sietett - az apósi unszolást is beleszámítva - olyannyira a szociáldemokratákhoz A Winkler- vagyon mítosza engem is megtévesztett. „Apámnak kis kocsmája volt, ahol anyámmal együtt dolgoztak” - olvasom az egyik önéletrajzában. 1938-ban, huszonhat évesen tette le a drogista mestervizsgát. 1930 és 1933 között, Fokmeister Frigyes és utódai gyógyáru nagykereskedésében volt segéd, ahonnan 1933 októberében elbocsátották. 1934. október 1-jén bevonult, tényleges katonai szolgálatra, s 1936. január l-jén szerelt le. 1938 szeptemberében három hónapra, 1939-ben egy hónapra, s 1940-ben ismét három hónapra hívták be. 1937 áprilisában jutott ismét munkalehetőséghez a Novokémia vegyészeti gyárban, s innen lépett át a Thalmayer és Szeitzhez 1938. május elsején.

Apám tehát - s ezt csak 2007-ben tudtam meg - harminchárom és harminchét között kétszer is munkanélküli volt.

Aranygyűrű, arany bokalánc, ezüst cigarettatartó - tartós munkanélküliség. Hogy is írta Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság.

Az újabb meglepetés akkor ért, amikor Katyi nagyanyám, háború előtti szociáldemokrata párttagságára is fényt derítettek az „elsárgult” lapok. Igaz arra is, hogy peyerista volt, némi keresztény női táboros beütéssel. Nem is igazolták őt a pártegyesítéskor, vagyis nem lett, vagy nem lehetett szegénykém kommunista.

„Peyerista”! Ez volt ám az igazi „wudu” átok! Rohadt munkásáruló. Meg is tanították ezeket a peyeristákat a recski internálótáborban Rákosi elvtárs ávós népnevelői, hogy mi is az igazi munkáshatalom, s a mindenekfeletti drága munkásegység.

2002-ben a FIDESZ vezette polgári kormány választási veresége idején ké32