Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
Az egyik novellámra pedig különösen büszke voltam, mert tudtam, hogy megalkottam a világirodalom remekét, amely bearanyozza a nevem, s gazdaggá teszi a családot. Bár szüléimét, „esztétikai” érzéküket tekintve maradinak tartottam, akik meg sem érthetik a Feri barátommal alkotott „neofauvista” nézeteinket, de a Művet, ennek ellenére felolvastam anyámnak. Látni akartam álmodó tekintetét, a lényét elöntő kábulatot, érezni akartam szerető büszkeségét. Főleg a novella frappáns befejezését tartottam páratlanul léleg- zetállítónak. Magára a műremekre már nem nagyon emlékszem, de arra igen, hogy a rakparton sétálva, nagy és mély gondolatokat forgatva a fejemben, levontam a világ összes problémájára adandó általános érvényűnek tekinthető választ. „Sétáltam a Duna partján, s bokáig ért a kő, illetve kövig ért a boka.” Látod Kata! Lambert dédpapa, a vén rakpartkövező, ilyen furmányosan volt jelen az arra érdemtelen dédunokában! Anyám, valóban elmosolyodott: „Sánikám! Te előbb-utóbb a Frimm Intézetbe kerülsz, ha így folytatod!” A Frimm Intézet, a klasszikus tébolyda volt a Sváb-hegyen. Szerettem tervezni és álmodozni. Anyám viszont maga volt a földön járó, de a rakoncátlankodásra mindig hajlamos (szür)realitás. És valamit nagyon tudott. Miközben egyik kezével lágyan megsimogatta a „kövig ér a bokás” kéziratot s másik kezével a Frimm Intézet felé bökve, az egész lényéből sugárzott, hogy tudja: bárki lehet a saját maga Frimm Intézetében boldog. 1990. októberében lettem az Antall-kormány mellett működő Miniszterelnöki Tanácsadó Testület kormányfőtanácsosa. „Roskadozva a felelősségtől” - talán én is tehetek valamit paraszt őseimért s nem kevés büszkeséggel, hogy ím, ha már író nem is lettem, de mégis jutottam valamire, úsztam hazafelé Győrbe, a vonatfülke ketrecébe zárva, anyámhoz. Anyám rám nézett, s elmosolyodott úgy, ahogy csak ő tudott. „Lehet Sánikám, hogy jobban jártál volna, ha az egyetem helyett, zöldségesnek állsz. Csak fel ne akasszanak!” A másik hazafelé vezető út a Ligetből legalább ilyen izgalmakkal volt telítve. Végigsétáltunk apámmal az Andrássy úton az Oktogonig, ott felszálltunk a hatosra, s levillamosoztunk a Visegrádi utcáig. Akkor még nem tudtam - később, persze belevésték a fejembe -, hogy ebben az utcában, feltehetően egy vörösre festett falú szobában, alakult meg népünk első élcsapata, a Kommunisták Magyarországi Pártja 1918 novemberében. Kis Magyar Pornográfia, adja majd kitűnő könyvének címéül Esterházy Péter példaképeink pártjának névbetűit. Az áramló tömeg, az utca színorgiája, a mérsékelten megemelt fadobogón szégyenlősen szomorkodó fabódéban ágáló rendőr az Oktogon közepén, zubbonyán a fehér mandzsettával, szinte elkábított. A hatosról leszállva, átsétáltunk a Visegrádi utcai végállomáshoz. Ha futotta még az időnkből, bekóboroltuk a „Nagy Lehel piac” sikátorait is. Görögdinnyék halmaza, tyúk hátán tyúk. És éktelen, a babilonit megszégyenítő, lealá16
