Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

zó zsivaj. „Édes, mint a méz, igazi valódi csányi dinnye, tegnap még ott lógott a kocsányon. A nevem is áldani fogja, még évek múlva is, ha ebből a mákból készíti a rétesét. Aranyoskám, ebből a kétszemű tojásból vegyen, két ilyen tojásból jól lakik az egész család. Vigye ezt a „zeig” nadrágot, igazi amerikai árú, a sógorom küldte Klivlendből.”

De volt ott kukker, amely Csortos Gyula keze nyomát őrizte, a mellényről már nem is beszélve, amit a lakájos filmben viselt. S eladó volt Tolnay Klári takarításért ajándékba adott pruszlikja is.

S a piac szélén magasodott a Jaki templom mása. Nekem ol»>an volt, mint a disszidálni vágyóknak az osztrák határ. Ide eljutni egyedül, meginni egy málBékegalamb (1956)

Csodafiúszan/as (1953)

naszörpöt egyedül, venni egy újságot egyedül, ez volt a szabadság maga. Tudtam, éreztem, ha majd egyszer, egyedül léphetek be a piacra kíváncsiskodó Kávés Katicába, először nézhetem meg az Ipoly mozi bejáratát, akkor felnőttem! De hol voltam én még akkor ettől a gyerekkort a vélt felnőtt kortól, áthághatatlan szögesdróttal elválasztó lépéstől.

Visszaszállva a villamosra, végigzakatolva a Lehel úton, lelkem mélyén irigykedve a jegy nélkül tujázó utcagyerekre, elértük a kispiacot.

Kedves Kata! A XXI. század gyermeke! Tudod Te, mi az a tujázás? Tujázni azt jelenti, hogy felülsz a villamoskocsi ütközőjére, s ott utazol, jegy nélkül. A tujázás az utcagyerekek privilégiuma volt. Számomra viszont a bátorság próbája, az örök, s ma már tudom: elérhetetlen álom.

Jó lenne most azt mondani - legalább a bátorság látszatát fenntartva -, hogy anyámék tiltottak el a tujázástól. Nem igaz! Fel sem tételezték rólam, hogy egyáltalán megfordult a fejemben a tujázás vágya. Amikor már egyedül

17