Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
S már iszkolt, tudva, hogy kikap. Felugrottam: Te kölyök! - Aztán: No ne félj, - mondtam csendesen. S magasra emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen.” Kiszédelegtünk a törpevilágból, betántorogtunk a nagy szellemvasút labirintusába s onnan a ricsajozó rémeket szinte kötelességszerűen „abszolválva” ismét kibukkantunk a fényre. Évtizedekkel később Bacsó Péter szocialista szellem- vasútja - mellesleg a Tanú eszmeileg legkimunkáltabb filmkockái -, igaz, hogy már érett fejet hordoztam a nyakamon, sokkal nagyobb rémülettel töltött el, mint Süsü bájos elődje. Ha belegondolok, hogy az angolparki sárkány csupán csak vontatta a szekeremet, Bacsó Marx-ja viszont kötelezően ajánlott példakép volt...! Előbb is rájöhettem volna, Kedves Katám, sok vargabetűt iktathatva ki az idősodorból, hogy a sárkány humanizálható, a marxi tanok viszont megreformál- hatatlanok, ahogy azt már Németh László is megmondta: a marxizmus a polgárság kinőtt ruhája. El kellene egyszer már valamelyik nagy eszű tudósnak gondolkodni azon, hogy mi a különbség az internacionalizmus, a kozmopolitizmus és a globalizáció között. A válasz, ha jó: kulcs a jövőhöz. Az, addig még rendben is lenne, hogy az öcsike elörökli a bátyó kinőtt ruháját, de ha az már csak folt hátán folt? Az angolpark után az Állatkert várt reánk, de előttünk ott terpeszkedett még kalózhajók százaival, a Csendes-óceán. A Városligeti tó. Tekeregtünk a tó körül, s én lelkesen zavartam bele a kacsákat az Óperenciás tengerbe. Katica! A minap elvittünk nagyanyáddal az állatkertbe. Előre élveztem, hogyan vi- háncolsz majd a majmok ketrece előtt. Miként emeled tekinteted egyre magasabbra, hogy elérd a zsiráf fejét. Milyen szemcsillanással köszöntöd ismerősként a nagy öreg barnamedve apót, hiszen az öcskös, az immáron negyvenkét éves Csűrni úr - nagyanyád kapta még tőlem mackó urat házasságunk kezdetén - s az esztergomi kertünkben lakó, az elődeink által ott felejtett Morgó Törpe a Ancsur baba mellett a legrégibb ismerőseid, legmeghittebb barátaid közé tartozik. De nem engedett a tó! Győztek a kacsák! Elszabadult apró forgószélként vi- harzottál utánuk, mint én is annak idején. Némi különbséggel. Én a tóba akartam zavarni a méltóságteljesen totyogó kacsatársadalmat, Te pedig a fejüket kívántad megsimogatni. Az eredmény ugyanaz volt: kétségbeesett toccsanás. A történelem legnagyobb kérdéseinek egyikével szembesít bennünket ez a két különböző indítékból bekövetkezett, fejvesztett menekülés. Mozdul a kezed, útjára kel a jel. Ha még nincs meg a jeladó és a jelfogó között a bizalomból felépült híd, a végeredmény adott: kudarc, jobb esetben feloldható félreértés. 14
