Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
M . KISS SÁNDOR Különbéke (RÉSZLET EGY EMLÉKIRATBÓL) KÖNYV KATÁNAK Az évtizedeken keresztül medveálomba merült mélyvilágomból a verőfé- nyesedő ködfátyolon át, az eddig inkább csak mohás, törött cserepekként felbukkanó múlt lassan maga lesz a teljes éden. Fogalmazok némi iróniával, kedves Kata. Iróniával, mert gyanakszom magamra. Egy angyalföldi, a szocializmus győzelmi hadjáratának eltiintethetetlen nyomait magán viselő, lepukkanófélben lévő, sarki kocsma a negyvenes évek derekán-végén édeni hely? Ükanyád, a sorsával egyre inkább ádáz és reménytelen csatáját vívó hajdani, szép sváb leány, ott ül a kasszában, s osztja a blokkokat a szedett-vedett göncökben pompázó proli népességnek. Ükapád, menetrend szerinti döcögő személyvonatként, rendre eltűnik a pincében, hogy napszálltára gomolygó maligánfelhőbe burkolja az agyát. Dédapád, késő este hazatérve a napi gyógyszerdoboz rakosgatásból, sürgősen behúzódik a szoba sarkába, gyűlölvén ezt a zsibvásárt, s a bornak még a szagától is undorodva. S nekem mégis - éden! A teljes és hibátlan világ. Idehallgassatok! - meséli Pólya Tibor, az egyik festő, a szolnoki művésztelepről hazajövet a Fészek törzsasztalánál. - Remek história történt velem a vonaton. Ülünk Jancsival a guruló kocsmában, egyszer csak nagy, lármás társaság állít be. Rögtön megismertem köztük az egyik Esterházy grófot meg néhány fiatal mágnást. Cigány is volt velük, egy percre le nem tette a vonót. A grófok egy mámorítóan szép grófkisasszonynak húzatták a fülébe, ott ült mellettem az angyal, a szomszéd asztalnál. Rám kacsintott, visszakacsintottam, megismerkedtünk, csaptam neki a szelet, hogy csak úgy porzott. Nem is törődött aztán a grófokkal, csak nyomogatta a lábamat az asztal alatt, az asztal felett meg édesen mosolygott rám. Huncut legyek, ha ebből még nem lesz valami... Fia más nem egy-két szép portré... De nem olcsón...! Az asztaltársaság türelmesen hallgatta a vadászkalandot. Mikor Pólya kifulladt, valaki megjegyezte:-Tibi, Tibi, hogy meg nem unod... Egy szó sem igaz belőle...- Szóval hazudok? - csattant fel Pólya. - tessék, Jancsi, velem voltál... Mondd el szépen, hogy történt!- Meleg volt, zsúfolt volt, izzadtunk, személyvonaton jöttünk - sorolja a koronatanú — étkezőkocsinak nyomát sem láttuk...- Na tessék! - vág közbe Pólya - íme: az igazság. És ez olyan szép?” 10
