Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Kemény Katalin: Az istenek

oroszlán ősképét, holott a magas fennsíkokon az oroszlán ismeretlen. És vajon honnan ismeri a magyar mese a sárkányt? Talán tapasztalatból? A hinduk a teknősben más népekhez hasonlóan felismerték az ősvízből kivált és megszilárdult életet, a világ tereit.

A teknős, körülötte a kígyóval, a hely és idő örök képe. Ki ne találkozott volna legalább egyszer a keleti könyvekben ezzel az oly gyakori hasonlattal: az a boldog ember, aki érzékeit magába vonva, mint a teknős a tagjait, mindentől védetten meditációba merül. Az óriás teknős a föld, a lények menedéke. A teknős a pajzs ősképe. De nem azért, mert a teknős a gyakorlati életben is alkalmas volt pajzskészítésre, hanem épp azért volt erre alkalmas, mert a teknős páncélja valójában az, ami: a pajzs. A teknős: a szilárdság, a kibomló élet bizonyossága és talapzata. Mert a teknős, amelyet nyolc elefánt tart, a világtenger habarófájának is a talpa: maga Visnu.

A teknős áthatolhatatlan burka óvja az életté vált, a mindenre érzékeny szubsztanciát a külvilág érdes hatásai ellen. A lélek érzékenysége csak ebben a pajzsban bírja elviselni az életet. A lélek érzékenysége mindig új és új pajzsot termel magából. Ez az érzékenység maga a lélek. A lélek pajzsa Visnu.

Visnu, a teknős nem csak a megszilárdult életet, a Lét óvó pajzsát jelenti. Nárada, a hét risi közül az egyik, Brahmá, Szaraszvatí fia, az istenek és az emberek között fáradhatatlan közvetítő, akárcsak Hermész, teknősből faragott hárfát tart a kezében. A megszilárdult föld résein keresztül járó levegő nem jelkép, de maga az isteni hang. Ezt közvetíti Hermész, és ezt hozza a földieknek Nárada. A görögök szerint magát a hárfát is Hermész készítette. Hermész, Aphrodité tengerből született testvére, lábain nem csak szárnyakat, de gyakran kagylót visel, a testté válás jelképét. Hermész saját eleméből faragja az Apollónak nyújtott hangszert. A napisten játszik a lanton, de Hermész nélkül a hét húr harmóniáját sohase hallanák az emberek. Ugyanezt teszi Nárada. Az arab asztrológia a csillagképet, melyet mi lantnak nevezünk, teknősnek rajzolja. A kép univerzális, mint ahogy univerzális a tudás a hét húr harmóniájáról. Visnu egyik neve Váju, a szélisten. Visnu, mint a levegő ura szólal meg a kagylókürtön, és a hangra Káli-nága, a föld alatti szörny ijedten bújik vissza rejte- kébe. A mítosz szerint ezt a kagylókürtöt fújja meg Visnu, mikor fehér lován eljön az emberek felett ítéletet tartani.

*

Az első ember sehol sem tudta megvetni lábát, mert minden vizes és süppedő volt. Visnu, az istenember a vadkan sáros testét is felöltötte, csakhogy a süllyedő embert és a süllyedő földet kiemelje a mocsárból.

Azután Visnu oroszlánná lett. Az aranykor alkonyán jött el oroszlán alakjában. Sárga sörénye volt a napkorong. Az aranykor alkonyán, a nap legerősebb jegyében az oroszlánban, az aranyállatban mutatja meg magát „az, aki a napban lakik”.

Az idő hanyatlik. Visnu az, aki betölti az idő törvényét. A minden kor végén bekövetkező alkonyaiban, mikor még nem száll le az este, de a nap már lenyugodott, levágja a démon fejét.

94