Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Kemény Katalin: Az istenek

Hogy ki a Fiú, sem megérteni nem lehet, sem megmagyarázni. De át lehet élni. Bizonyos, hogy ennél nagyobb élményre halandó nem ébredhet. A hinduk tudják ezt: „Akik a szent, a soha nem született égi Visnuhoz térnek, akik szeretettel mennek és a bennük lakozó Hárít felismerik, azok nem térnek vissza, de elérvén az elpusztíthatatlan, soha el nem múló helyet, ott örvendeznek.”

Épp ez a testet öltés az érthetetlen, ez az, ami a Fiú valóságában megrendítő'. Visnut így is hívják: ksétradzsna, a hely ismeró'je, a minden testet ismerő. Visnu neve azt jelenti: a mindent átható. Ennek a jelentőségét csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy a hinduknál a testi azt jelenti: beszennyezett. Az üdvösség pedig éppen ettől a beszennyezettségtől való szabadulás.

Visnu az áldozat istene. Nem úgy, mint Agni, az áldozat fenntartója, aki az éberséget, az áldozatot közvetíti. Visnu maga a tiszta éberség, ő maga az áldozat. Éppen ez a Fiú: O az, aki nem zuhant le a kábaságba, az anyagba. Nem sötétedett el, mégis betölti a sorsot. Mikor a lényeket a süllyedés fenyegeti, „három részre vágja magát”, és megjelenik, hogy megmutassa az örök rendet.

„Isten nem gondolkodhat anélkül, hogy saját képét meg ne teremtené.” Az istenség első emanációja, saját kivetített esszenciája az, ami képpé válik. A kép vagy a szó a Fiúval azonos. És ha a hinduk nyelvén az istenség neve a Brahman, akkor Brahmant és Visnut az elsőből kiáradó szeretet, önmaga teljes kisugárzása köti össze.

Az isteni epifánia, amelyre Meister Eckhart élménye vonatkozik, nem Visnu Fiúsága. Mégsem indokolatlan, ha ezzel kapcsolatban a nagy misztikust idézzük. A kereszténység előtt az isteni megjelenés boldogságát sehol sem élték át oly bensőségesen, mint Indiában. Meister Eckhart így prédikál: „A Fiú az isteni természet első kitörése. Mégis, a kép és a természet között nem az akarat van, nem a megismerés, nem a tudás vagy a bölcsesség. Mert az isteni kép az isteni természet termékenységéből minden közvetítő nélkül tör ki. De ha a bölcsesség a közvetítő, úgy maga a bölcsesség a kép.” Mi ez a bölcsesség? Ez épp az, amit láttunk, a teljes megnyilatkozás, a tökéletes éberség, a Fiú.

*

„Az éberség volt a kísérője - szól a Mahábhárata - így feküdt a vizeken Hari, a mindent oltalmazó, és jógaálomba merült.”

Ez a teremtés kezdete. Nem az istenség különválása önmagából, de a jógaálomba merülés, az egyesülés. Az isten eggyé lett a mindenséggel. De álomba merült. Ezek az álmok az avatárák - a megjelenések. A világfolyást ezek szerint a megjelenések szerint osztja a mítosz korszakokra.

A hindu istenek ugyan kedvükre változtatják alakjukat, de mindegyiküknek megvan a maga megkülönböztető jelvénye. Mint ahogy a természetbe lépett természetfeletti erők, a világelemek is tüstént felismerhetők, úgy ismerhető fel Indra a nyugalom és erő elefántjáról vagy Jama a kezében tartott hurokról. Ezzel veszi ki az elébe ért ember szívéből az életszikrát. Az avatára szó, a megjelenés csak Visnura vonatkozik. A többi isten, ha nem lenne valamilyen mértékben materializált, nem lenne többé individualizált lény, a májá-világ alkotó eleme, nem is létezne. Megtestesülése csak Visnunak van, mert ő a test nélküli.

92