Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Kemény Katalin: Az istenek

Hónapokig tart az egy-egy istennek szóló áldozat. Tizenöt hónap elteltével a kiválasztott vemhes kancát különböző szertartások közepette megtisztítják. Mikor a csikó megszületik, világgá eresztik ezekkel a szavakkal: „Paripa, vágtass keresztül a széles földön, hegyeken, pusztákon, erdőkön, városokon át, és térj vissza királyok feletti ragyogó győztesként! Patáid tapossák szét a rák- saszákat, nyerítésedtől reszkessen a gonosz, éles fogad elől rejtőzzék odújába!” Észak felé, a nap járásának irányában indítják a paripát. Kitűnő harcosok vágtatnak a nyomában. A következő hat hónapban a főpap rizsen és gyümölcsön él. Ha ennek az időnek elteltével a paripa visszatér, úgy nagy ünnepség keretében megtörténik az állat feláldozása, amit díszes lakoma követ, melyen a résztvevőket gazdagon megajándékozzák, de a király és a királyné nem érnek az ételhez.

A mi gondolkodásunk számára csupán az itt felsorolt részletek értelmét is külön könyvben kellene megmagyarázni. (Egyetlen példa: vajon miért nem ér a királyi pár az ételekhez? Azért, mert a hatalom csak a tiszta kezében maradhat ép, aki azt nem saját örömére, hanem személyétől függetlenül gyakorolja.) Most megelégszünk egyetlen momentum, a lóáldozat szimbólumának kibontásával.

A már testet öltött, a már „megduzzadt” Brahman, a már megteremtett világ, az örökkévalóság mozdulatlan tengeréből kiugró tajték a paripa. Nem kell Neptunus lovaira sem hivatkozni ahhoz, hogy mindenki megértse: a nap lovai magát az időt jelentik. Az égről vágtat a földre a paripa, az égről rohannak a földre a folyamok, a földön át az időtlen tengerbe. A paripa az idő. A Gangát, a három világot átszelő folyamot Siva, a „halálhozó” csalja le az égből. Siva a

89