Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Kemény Katalin: Az istenek
az ősvizek, a világ ősszubsztanciája. A Véda éppoly jól tudja, hogy ami fenn, az van lenn, mint ahogy Jakob Böhme tudja, hogy „az égi vizek ugyanazok, mint a földi vizek”. A Rigvéda himnuszaiban nincs nála fenségesebb: vihar a lehelete, ég a ruhája, senki fel nem érhet hozzá, de ő még a madarak nyomát is megkülönbözteti a légben. ,,Megkülönbözteti, mert ő az ősszubsztancia, a mindentudó érzékenysége. O vágta a nap széles útját.” O az, aki már volt, mieló'tt a nap lett volna. O az, aki a napra, az életadó logosz szimbólumára várt. O az elemek összessége, akinek kedvéért a Brahman az időtlen áldozattá hasította magát, és megteremtette a világot az időben. Varuna köré sereglenek Aditi fiai, az Aditják, a „fényistenek”. A fényistenek egyetlen feladata, hogy Agni segítségével átvilágítsák az átvilágíthatatlan mélységet, Varunát. Az áldozatra meghívták Agnit, mivel nélküle nem lehet áldozatot bemutatni. Agni a világban szétszóródott, a minden teremtményben élő isteni én, aki a Purusa és az istenség között közvetít. Mert ne feledjük, ellentétben az elkor- csosult nyugati felfogással, az áldozat értelme nem a kiengesztelés, nem a jóvátétel. Az áldozat megnyílás az istenség előtt. Amelyik isten előtt megnyílik az áldozatot bemutató, az fogja megvilágítani, annak a fényét fogadja magába. Agni nélkül nem lehet áldozni. O az „áldozat atyja”. A mítosz tudja, hogy mielőtt villám alakban megjelent a földön, Vivaszvat (a nap éltető ereje) házában lakott. Ki más nyithatná meg a halandók szívét a halhatatlanság felé, mint Agni, akinek szülőanyja a víz, a levegő, a föld, a fa; ki, ha nem Agni, az örökké lobogó tűz, a soha ki nem alvó éberség? Meghívták az áldozatra Indrát is. O a mennyei ksatrija. Indra az ég fejedelme: övé a harmadik ég, a hold ege, a szvarga. O a legfőbb őr. Hazáján túlra csak a dévajánára jutott lelkek kerülnek. Indra ugyan ksatrija, mégis ő az égiek fejedelme, mert ő az, aki száz áldozatot hozott. Száz áldozattal ér fel Indra világossága, aki felismerte a többi isten májá voltát, mert csak ő tudta, hogy az istenek ereje Brahman ereje. Ezért járja Indra elefántháton a világot. Néha az elefánt kapja Indra jelzőjét, és úgy nevezik: Ganésa, az istenek ura. Mert Ganésa a felismerés, a megkülönböztetés, a bölcs cselekvés szimbóluma. Ganésa ott áll a pitrijána és dévajána küszöbén. Bölcs, súlyos testű és ügyes elefánt, mert ő a „nehézségek legyőzője”. Bölcs, mert a külső és belső érzékenység egyaránt megvan benne. O a kapu: Janus bifrons. Ahogy Guénon rávilágít: a szanszkrit Jana ugyanabból a tőből származik, mint janua (coeli, avagy inferni!). Meghívják az áldozatra Jamát, a halált, az igazságost, az emberi rend őrzőjét. Nem más ő, mint Manu, az első ember (Minosz), az első halott. O Ozirisz, aki után szívszaggatóan kiált szerelmese: „jöjj vissza otthonodba, jöjj vissza otthonodba, kedvesem, ó, te, első a halottak között”. O a már áldozó, a már apokaliptikus korban a visszajáró első ember, aki nem támadt fel, de visszajár megítélni, mennyire halt meg, mennyire él minden egyes lélek. Meghívják az áldozatra az összes istent, az összes világőrt, akik mind részesednek az áldozatban. * * 88
