Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Kemény Katalin: Az istenek
KEMÉNY KATALIN Az istenek* Kezdetben sem az istenek, sem a démonok nem voltak halhatatlanok. Ezt a Markandéja-puránából tudjuk. Más források szerint viszont kezdetben csak a démonok ismerték az élet titkát. Az aszurák nevét is kétféleképpen magyarázzák. Van mítosz, mely úgy tudja, a démonok neve élet, mert aszú jelentése élet, életlehelet, és szura is életnedvet jelent. így hívják a boristennőt, aki a tejóceán köpülésekor emelkedett ki a fehér hullámokból. A Rigvéda himnuszaiban aszúra istent jelent, és gyakran szerepel Indra vagy Varuna jelzőjeként. Az egyik bráhmana szerint Pradzsápati vízből teremtette az isteneket, és a szétfröccsenő vízből lettek az aszurák. Ez a mítosz már nem ismeri el az aszurák isteni voltát. És vannak más mítoszok, amelyek az aszurákat a ráksaszákkal, a gonosz szellemekkel azonosítják. Nevük itt nem életadó leheletet, nem istent, de épp az ellenkezőjét jelenti: szura az „a” fosztóképzővel annyi, mint nem-élet, nem isten. Nevezik a démonokat még a Daitjáknak. Ezek az áldozatot megtagadó titánok. És van még számtalan nevük. A nevek puszta felsorolása is egész könyvet igényelne. Akár életet, akár halált jelent az aszurák neve, bizonyos, hogy a lények hierarchiájának azon a fokán, ahol az istenek élnek, helyet nem kaphatnak. Az aszuráról akkor beszélhetünk, ha isten más istent, ha élet más életet jelent, mint amit az istenek teremtettek. * Mikor a démonok már-már magukhoz ragadták a világuralmat, Aditi, az istenek anyja Brahmához kiált segítségért: Az aszurák is a Teremtés Urának gyermekei, panaszkodik, de más asszonytól született gyermekei. Teljes világosságot minden mítosz minden démonára Hésziodosz vet: A Munkák és napokból megtudjuk, hogy miután az első nemzedéket a föld betakarta, az Zeusz akaratából démonná vált. Ok lettek a halandók, a jó és rossz tettek őrei. Légi testben járták ezután a föld tereit, s mint gazdag fejedelmek ők lettek a kincsek urai. A titánok - mert ebben a megközelítésben ők a titánok, nem ennek a világkorszaknak a lényei - nem jobbak, de nem is rosszabbak más korok teremtményeinél. Az örök Teremtő nem ezzel a Világanyával, nem ezzel az önmagából elővarázsolt prakritivel nemzette. Ezek az atlantiszi óriások, akik, miután a manifesztációk sora beteljesedett, miután egy világév véget ért, szellemtestekké változtak. Az új világ hierarchiájában azt a helyet kapták, melyet Visnu, a törpe óriás jelölt ki Bali, a démon fejedelem számára. A föld alatt őrzi • A kéziratos Hindu mítoszokhoz írott bevezető tanulmány harmadik, befejező része. Az első két részt (A mítosz valósága, A mitikus lét) lásd: Kemény Katalin: Hét fátyol, Budapest 2009. 135-186. oldal. (A szöveget gondozta és közreadja Szántó F. István) 82