Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Kemény Katalin: Az istenek
a kincseket, övé az, amit nem a Véda útmutatása szerint áldoznak, az övé az, amit az istenek visszautasítanak. Talán nem véletlen, hogy a ráksasza szó első része őrt is jelent. A démonok, míg nem hagyják el helyüket az alvilágban, amelyet Visnu vagy Zeusz jelölt ki számukra, nem jók és nem rosszak. A világ káprázatának egyik arcát jelentik, a lények egyik hierarchiáját - a hét világ közül az egyiknek a lakói ők. Ha a paleontológia felfedte óriás csontvázakra gondolunk, akkor így mondhatjuk: a titáni életforma egyik fokozat az ember, az állati létbe zuhant Adám kiemelkedésében. Mint ahogy az állatok, melyeket a lezuhant és kiemelkedő Adám maga mögött hagy, üldöző szellemekként kísérik a még nem éber embert, úgy harcol saját levetett káprázatával, az óriással. Mikor a titán, az elmúlt életből kísértő fantom, el akarja hagyni a lények rendjében az őt megillető helyét, démonná, kísértővé válik. A helyét nem hagyhatja el. Épp ez a hierarchia természete. Csak az éberség emelhet ki, csak az leplezi le a hierarchia májá voltát. De az elvakult, aki a felsőbb rangért küzd, egyre lejjebb és lejjebb zuhan. Az aszurák neve jelenti az életet és jelenti a halált. Az aszurák élete az istenek halála, az istenek élete az aszurák halála. ie Visnu, egy világkorszak után felébredve, füléből két démont ráz ki, Madhut és Kaitabhát. Vannak mítoszok, melyek úgy tudják, hogy ezzel a zsiradékkal alkották a Pradzsápatik a földet. Egy másik mítosz vörösnek és feketének, a két sötét gunának nevezi a Visnu álmában keletkezett két démont. Visnuhoz, a felébredő világhoz nemcsak a fehér (szattva), de a szenvedély (radzsasz, a vörös) és a sötétség (tamasz) is hozzátartozott. Az egész nem volt több, mint az isten fülkagylójában összegyűlt tisztátalanság. De volt, és miután kirázta magából, ezek elrejtették az öröktől fogva létező Védákat, a világosságot. A felébredő Visnu első tette, hogy megöli a két démont. Az egész hindu mítoszt ez a gigantomachia alapozza meg. Ez adja feszültségét. A korszakok mítosza: hogyan győzik le az istenek a démonokat. Mert a démon minden korszakban megjelenik. Aranyszem elrejti az alig megteremtett földet, és Visnunak vadkanná kell változnia, hogy szarvaival kiemelje a süllyedő Anyát. Csak az Aranypalástról szóló mítoszban derül ki, hogy Id is ez az istenek lényét fenyegető lény. Aranypalást trónjával szemben tükröt állít. Azt hiszi, ő maga ül a trónon. Csak a ragyogó palástot látja, így összetéveszti vele magát. De kábasága valamennyi lényénél nagyobb. A démon nem veszi tudomásul, hogy a fátyol rejti és védi az isteni ént. A démon vaksága már bűn. Azt hiszi, örökre elrejtheti az életszikrát, és szándékosan próbálja takarók sokaságával befedni. Azt hiszi, megölheti, és ő, a nemlétező léphet a létező helyébe. A beavatott megtudja, hogy az istenek fantomok. De ahhoz, hogy valaki egyeden beavatásban is részesüljön, a mindent eltorzító démonburkot le kell tépnie magáról. A lélektan nyelvén: a tapasztalad én öncélúsága már eleve elzárja minden világosságtól. A démont Visnu, a megváltó sem tudja másképp megszabadítani önmagától, mint hogy elpusztítja. Az istenek ezért jönnek a földre, hogy megszabadítsák a mindig újra feltámadó démonoktól. Most már érthető, hogy ha a titán és démon szót felváltva használtuk, az szándékosan történt. 83
