Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Kiss Gy. Csaba: Fiume a magyar irodalomban

rendelte. Részletesen tárgyalja a várost Teleki Domokos 1796-ban megjelent útleírása (.Egynéhány hazai utazások leírása Tót- és Horvátországnak rövid esmértetésével). Az ifjú erdélyi grófnak éppúgy, mint néhány évvel később Batthyány Vincének, Fiume gazdasági-politikai helyzete volt érdekes. Batthyány Vince, az udvari kamara alelnöke német nyelvű úti levelekben (Über das ungarische Küstenland, Pest 1805) mutatta be a magyar tengermelléket. A magyar Fiume-irodalom második fejezete a reformkorra esik. Kiemelkedő' politikusaink - Széchenyi, Wesselényi, Kossuth - jártak a városban. Élményeiket, emlékeiket naplóföljegyzésekben, publicisztikai írásokban örökítették meg. Ebben az időszakban, egészen pontosan 1830 és 1839 között, élt egy sokoldalú magyar irodalmár Fiúméban. Császár Ferenc, ő volt a város gimnáziumában a magyar nyelv első tanára. írt magyar nyelvkönyvet olaszoknak, műfordításokat készített olaszból, tengeri és fiumei élményeit versekben, elbeszélésekben és útirajzokban örökítette meg, 1842-ben külön munkát szentelt a fiumei kikötőnek. Romantikus költeményei és elbeszélései nem tartoznak irodalmunk első vonalába; egyfajta tudósításként, üzenetként vehették ezeket a műveket a magyar kortársak a tenger világának sajátos hangulatáról. Matrózdalok című versciklusában olvashatunk az adriai táj jellegzetességeiről, ezek egyik darabjában (A magyar partvidéken) e tengerpart nemzeti hivatását énekli meg:

S ha még vihar se dúl,

Biztos ma tengered:

O hon - hajózna bár Feléd nyugat s kelet!

Reformkori folyóirataink számos alkalommal foglalkoztak a várossal. Ekkor terjedt el Fiume epiteton ornansa: a magyar korona gyöngye. Gonda Bélának A Tenger című folyóiratban közölt írása (1911. 1. szám) szerint ez a díszítő jelző Kossuth Lajostól származik. Először ő írta ezt egy levélben Walluschnig Antalnak, a Fiumei Kereskedelmi Kamara elnökének. 1846-ban látott napvilágot Kossuth Lajos nevezetes programadó cikke - eredeti címével -, a „Tengerhez magyar! El a tengerhez!”. A modern magyar nemzetállam megteremtésének fontos föltételét látták a kikötővárosban a liberális magyar politikusok. 1848-ban számos kezdeményezést tett a kormány a távoli Fiume biztosítására, a tengerpart védelmére Kossuth még hadihajót is szándékozott vásárolni. 1848. augusztus 31-én azonban Jellasich nevében horvát báni csapatok foglalták el a várost, a szabadságharc leverése után horvát közigazgatás alatt maradt.

Csak a Bach-rendszer bukása után került ismét magyar látókörbe Fiume, különösen közjogi helyzetének a kérdése. A fiumeiek számtalanszor kifejezték azt az óhajukat, hogy ismét Magyarországhoz kívánnak tartozni, 1860-61-ben több tüntetésen is ezt hangoztatták a város polgárai. 1861-ben jelent meg Szalay Lászlónak, a jeles történetírónak és politikusnak a „Fiume a magyar országgyűlésen” címő röpirata, melyben a magyar korona jogának érvényét akarta igazolni. Az 1776-os uralkodói rendeletet ő úgy magyarázta, hogy abból egyértelmű kiviláglik, a város Magyarország része. Franjo Racki, a horvát

54