Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Ress Imre: Fiume államjogi helyzetének ellentmondásai (1776-1918)

hovatartozásáról elsősorban már nem kereskedelmi, hanem sokkal inkább politikai megfontolások döntöttek. Ennek jeleként már II. Lipót is a következő országgyűlésre halasztotta a fiumei kérdés megtárgyalását, hogy a kibontakozó szerb nemzeti mozgalom mellett adott esetben a horvát elégededenség is felhasználható legyen az uralkodói hatalmat korlátozni kívánó magyar törekvések ellensúlyozására. A napóleoni háborúk idején viszont a különböző uralkodói tanácsadó testületek ülésein ismét előtérbe kerültek a krajnai hercegség és a Német-római Birodalom területi sérelmei, amelyek orvoslására kifejezetten javasolták Fiume magyar koronához csatolásáról hozott uralkodói döntés felülvizsgálatát. A napóleoni háborúk éveiben ez a fenyegetés különösen alkalmasnak bizonyult a hadiadó állandó emelésének ellenszegülő magyar ország- gyűlés sakkban tartására. Végül a soron következő hadi adóemelést elfogadó politikai csereügylet keretében József nádor közvetítésével 1807-ben törvényesíthette a magyar országgyűlés a IV. törvénycikkel a város Magyarországhoz csatolását, szabályozta igazgatási szervezetét és rendezte országgyűlési képviseletét. Fiume mint szabad kerület két követet küldhetett az alsó táblára, míg a főrendi táblán a kormányzó képviselte, de követet küldött a horvát tartománygyűlésbe is.

A kikötőváros azonban még sokáig nem élhetett a rendezett közjogi helyzetéből fakadó előnyökkel. A Napóleonnal vívott újabb vesztes háború után a Habsburg-monarchia 1809-ben kiszorult az Adriai-tenger partvidékéről. A Száva folyó vonalától délre eső területeket, Fiúmét is beleértve, a francia gyámság alatt létrehozott Illír tartományokhoz csatolták. Napóleon bukása után a Habsburg-monarchia visszanyerte ugyan e területek feletti szuverenitását, de azok külön igazgatását Illír Királyság néven változatlanul fenntartották. Fiume ügyében végül ismét a politikai számítás és megfontolás hozott fordulatot. Az 1820-as évek elejétől Magyarországon egyre nagyobb méreteket öltő megyei ellenállási mozgalom bontakozott ki a kormányzat önkényes adóemelési gyakorlata és újoncozása ellen, sürgetve a hosszú időre kiiktatott országgyűlés mielőbbi összehívását. Ennek az ellenállási mozgalomnak a leszerelésére született meg végül 1822-ben Ferenc császár döntése, amely a magyar nemzet iránti nemes gesztussal ismét visszacsatolta Fiúmét a szent koronához.4 Kormányzónak a kiváló gazdasági szakembernek számító Ürményi Ferencet nevezte ki, akinek ambiciózus elképzelései voltak a kikötőváros pangó kereskedelmi forgalmának fellendítésére. Gyakorlatilag Ürményi két évtizedes kormányzóságától számítható a Fiume tudatos fejlesztését szolgáló magyar gazdaság- és kereskedelempolitika kezdete. Ennek részleteit és alapvonásait Ürményi intenciói alapján az 1825-27. évi első reformországgyűlésre delegált két fiumei követ, Ljudevit Adamic , a sikeres kereskedő és a városi kultúra bőkezűen mecénása, valamint Antun Mihanovic a horvát himnusz későbbi költője fejtették ki. Adamic országgyűlési megnyilvánulásai a fiumei kereskedőpolgárságnak azt a meggyőződését tükrözték, hogy a kikötőváros kereskedelmi forgalmának felfutása a Magyar Királyság polgári átalakulásának függvénye. A gazdaságfejlesztési stratégiáról pedig azt a véleményt vallotta, hogy annak belső forrása az agrártermelés ill. a sikeres agrárkereskedelem, s a kezdeti fá46