Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Ress Imre: Fiume államjogi helyzetének ellentmondásai (1776-1918)
zisban pedig a nyers mezőgazdasági termékek feldolgozása alapozhatja meg az ipari fejlődést. Az elsők között javasolta a magyar gabonatermő terület központjának számító Szolnoktól Pesten át Fiumébe vezető vasút megépítését. Ezt a vasútvonalat természetesen nem csupán a belső forgalmi igények kielégítésére, hanem a Magyarországot érintő nemzetközi tranzitkereskedelem egyik fontos útvonalának szánta. A tervezett közlekedési beruházásokhoz Adamic rendkívül optimista jövőképet vizionált. Magyarország gazdasági felvirágzásától és a Pest-Fiume vasút megépítésétől azt várta, hogy a Habsburg- birodalom keleti felének Fiume lesz a legfontosabb kikötővárosa, s ezen térség számára azt a kiterjedt áruközvetítő szerepet fogja betölteni, amelyet Trieszt játszott az osztrák tartományok gazdasági életében. Látomása szerint a magyar főváros, Pest szintén hatalmas fejlődés előtt áll, amelynek folytán jelentősége a jövőben olyan patinás kereskedővárosokét is túlszárnyalja, mint Majna- Frankfurt vagy Lipcse.5 Ez a hungarocentrikus fiumei gazdasági szempont bizonyára az egész reformkorban mérvadó lehetett a fiumei gazdasági-politikai elit számára, noha annak nemzetiségi-társadalmi összetételét és politikai beállítottságát csak most kezdjük megismerni Pálmány Béla egyelőre kéziratban létező képviselői archontológiája alapján. Ebből az derül ki, hogy a reformkori fiumei országgyűlési képviselők nagy többsége olasz patrícius, kereskedő családból származott, s többnyire jogi végzettséggel és hivatali állással rendelkezett. Esetenként fiumei magyarok is feltűntek a képviselők sorában, és a későbbiekben horvát képviselőt már nem delegált a város. A magyar polgári átalakulást kimondó 1848. évi áprilisi törvények megerősítették Fiume Magyarországhoz tartozását, szabályozták országgyűlési képviseletét és autonóm jogállását. 1848 nyarán Fiume város közgyűlése a Kapitányi Szék elnöke, Giuseppe Susani személyében képviselőt választott a pesti országgyűlésre, aki a várost fenyegető horvát támadás veszélyeire figyelmeztetett. A horvát-magyar feszültség csúcspontján, 1848 augusztusában, Deák Ferenc tollával született és a magyar minisztertanács által jóváhagyott megegyezési javaslat elfogadta Horvátország különválási szándékát, de ragaszkodott Fiume birtokához és a vele való szabad közlekedéshez. A két fél közötti katonai összecsapás 1848-ban éppen Fiume erőszakos horvát birtokbavételével vette kezdetét. A magyar szabadságharc leverése után az oktrojált alkotmány szentesítette a horvát fegyveres fellépés eredményét és Fiúmét - az egységes osztrák összmo- narchia keretében - a Magyarországtól különvált horvát-szlavón koronaországhoz csatolta. A kikötőváros horvát igazgatás alá rendelése számos konfliktussal járt, hiszen a báni kormány erősen korlátozta a széles körű városi autonómiát, és nagy elszántsággal kísérelte meg érvényesíteni a horvát hivatali és oktatási nyelv alkalmazását. Az a paradox helyzet állt elő, hogy az 1850-es években a horvát hatóságokkal szemben éppen a centralista bécsi kormány védelmezte az iskolaügy és az igazságszolgáltatás terén a fiumei olasz nyelvhasználatot.6 A neoabszolutizmus időszakában a fiumei olasz-horvát ellentét kiéleződése hozzájárult ahhoz, hogy a parlamentáris kormányzást ígérő Októberi 47
