Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Büki Attila: Abschiedsymphonie

lenkedéseire. További hat triót rendelt. Őszre huszonnégy kompozíciót tartal­mazó kötetet adtam át, amit még két újabb követett a herceg megelégedésére. Lehetséges, hogy Stifftel valamelyik főúri udvartól kért kölcsön szerződést, s azt másolva készítette el az enyémet. Ami meg személyemet illeti... Honnan is tudhatná, hogy az a Lajta környéki fiúcska Rohrauban, aki voltam, csupán napról napra éldegélő Mathias Haydn bognárnak a fia. Hogy apám Harrach gróf jobbágya volt, s anyám az uraságnál szakácsnő. Hogy jó apám első házas­ságából tizenkét, a másodikból pedig öt gyermeke született, s a tizenegyedik­nek jöttem a világra. Mily szerencsém volt, hogy apám szeretett énekelni és hárfázni. Bevallom, egyetlen kottafejet sem ismert. Ötéves lehettem, amikor rendre utána énekeltem egyszerű, kurta dalait. Ez késztette jó apámat arra, hogy Hainburgba adjon, az ottani rokon iskolamesterhez. A mindenható Isten mérhetetlen kegyeiért egyedül neki vagyok mind a mai napig adósa. Hatéve­sen már teljes biztonsággal énekeltem a miséket a kórusban. Valamelyest ját­szottam hegedűn és zongorán. Ott tanultam meg a kottaírást. Nyolcéves vol­tam, amikor Georg Reutter, a bécsi Stephansdom karmestere felvett a temp­lom kórusába és a dómhoz tartozó kollégiumba. Tizennyolc éves koromig énekeltem a szoprán szólamot. Amikor a hangom mutálni kezdett, Reutter karnagy szerette volna megmenteni hangomat, s kérte apámat, hogy engedé­lyezze kasztrálásomat. Apám erről hallani sem akart. Bőszen tiltakozott... Ek­kor elvesztettem a kollégiumot és irgalmatlanul az utcára tettek. Nélkülözve s nemegyszer éhezve tengődtem a bécsi külvárosi korcsmák környékén. Ke­nyeremet kottamásolással, átírással, templomi orgonálással, tánczenéléssel és tanítással kerestem meg. Muzsikálásomért, zeneóráimért alamizsna filléreket kaptam. Még szerencse, hogy az Istennek gondja volt rám, s elvezetett Porpo­ra énekmester és zeneszerzőhöz, aki mellett inassorban szolgálhattam. Kap­tam kölcsön egy zongorát, amin éjszakánként játszhattam, komponálhattam. Nicola Antonio Porpora, a nápolyi bel canto kiváló mestere ismertetett meg a zeneszerzés alapjaival. Ö tanított a zongoradarabok, vonósnégyesek, operák írására, az olasz nyelvre és énekstílusra. Stifftel titkár nem láthatott mint sze­gény muzsikust. Honnan tudhatná, hogy kora ifjúságom csupa küzdés volt az életemért és a zene iránti érdeklődésem megtartásáért. Istenem, milyen po- csolyaszagú utakat tettem Bécsben és környékén, míg felfigyeltek tehetségem­re, s kamarazenét kértek tőlem. Mennyi izgalom rezgett át lelkemen, amikor Fürnberg báróék felkértek, hogy írjak zenét házi-kvartettjüknek. Valójában 27 éves koromig váratott a szerencse. Akkor kaptam karmesteri felkérést Lukavicére, Morzin gróf csehországi birtokára. Sőt, asszonyra is gondolhattam, igaz csak titokban, mert a gróf zenészeinek szerződés szerint ti­los a nősülés. Valójában már akkor sem néztem meg tüzetesen a szerződést. Büszkén s nagyvonalúan aláírtam. A szerződés tiltása ellenére feleségül vettem Maria Anna Aloysia Apollonia Kellert, egy bécsi parókakészítő lányát. A negyedik pontban megfogalmazottak szerint „A Herceg Úr Őkegyelmességének mindenkori parancsára köteles a másodkarmester őfő- méltóságának tetszése szerinti zeneműveket komponálni. Ezen új zene­műveket senki útján közzé nem teheti, mé g k e v é s b é másoltathatja le, hanem azokat kizárólag Őkegye 1­29

Next

/
Thumbnails
Contents