Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Pardi Anna: Titkos csodák manifesztuma
A véletlen közbeszólt. Reuter, aki akkoriban nem hírügynökség, hanem a bécsi Szent István-dóm karnagya volt, jeles férfiú, Reuter nevezetű, gyermek- kórusába szép hangú énekeseket toborozva meghallotta a fiút énekelni. Reutert meglepte, hogy a gyermek mily tüzes vidámsággal énekel, teljes hévvel, amelyet olaszosan a cantar con brio kitétellel illet a mindezeket feljegyző Stendhal. Haydn korán jelét adta a később évtizedek munkaszorgalmának. Napi tizenhat-tizennyolc órákat dolgozott Kismartonban is, mivel a muzsika örömet, tüzes élénkséget csempészett mindennapjaiba. Ez a korai öröm megmagyarázhatatlan volt számára - közölte bizalmasan az íróval - mivel több barackot kapott a kedves, ám haszonleső nagybácsitól, mint jófalatot a szájába. Mégis úgy trillázott, mint az ég hű angyalai. Reuter egy tál cseresznyét önt elragadtatottan a gyermek zsebeibe, amit a nagybácsi látni aligha szívlelt: látogatójának hozta a csemegét. A kis Joseph érzékelhette első ízben, a zenélgetésnek anyagi vonzata is lehetséges. *** így került a nyolcesztendős Joseph Haydn Bécsbe, a Szent István-dómba énekelni. A karbeli fiúk befogadták, csak azt nem értették, a játéknál, futkározás- nál miért szereti jobban a zenét, a templomok csendjét. A fiú agyába korán beköltözött a komponálás kényszere a szebbnél szebb ötletek nyomán. A teremtés gyönyörét sejtette meg. Ehhez viszont a pénztelenség bánata társult. Nem tudta szakmailag továbbképezni magát. Egyszer még ruháit is ellopták, s apához hiába írt könyörgő levelet, az nem tudott pénzt küldeni. De szegény fiúnak még a lopás is pozitív ötletet sugallt. Lássuk, hogyan. A bécsi olasz követ, egy bizonyos Corner nevezetű zenebolond barátnője belopta szánalomból az öreg Porporát a nagykövetségi palotába, míg Haydn meg önmagát lopta be Porporához önkéntes inasnak ajánlkozva. Szégyenszemre a híres olasz mester, az agg Porpora Bécsben élt, munka nélkül és szegényen, mivel a zeneértő VI. Károly császár nem szerette a muzsikáját, az úgynevezett, trillázgató, rezgő stílust. A trillázgató Haydn Porpora közelségében minden megaláztatást elviselt, cserébe a tanítgatásért. Cipőt tisztított, ruhát kefélt, parókát fésülgetett a vén zsémbesnek, aki, ha meglátta az ifjút az ajtón belépni, rögvest a fejéhez vágta: már megint itt van ez a tökfilkó! *** Előbb a szerencse, majd a szerencsétlenség fogta fülön a császárvárosban egyedül boldogulni kívánó fiút. Corner, a követ a tehetségétől felbuzdulva ösztöndíjat, havi hat zecchinót utalt át a fiúnak, és ebédet a titkári asztalnál. Haydn tüstént vásárolt egy fekete öltönyt és az irgalmasok templomába sietett, ahol az első hegedűszólamban játszott, majd orgonálni ment a Haugwitz kápolnába, majd a Szent István-dómba loholt énekelni. Holtfárad- tan ért haza, ágyba dűlt volna, ám ott meg csembalója hívogatta: nincs az a szerelmes hölgy, aki oly forró, szenvedélyes vágyakozást ébresztett volna benne! 154
