Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Czakó Gábor esszéi
CZAKÓ GÁBOR Hol terem a töredelem? A régiek úgy tartották, hogy léteznek erények és bűnök. Bizonyos gondolatok, szavak, cselekedetek és mulasztások, nem holmi moralizmusból rosszak, hanem azért, mert szétvetik a közösséget, és megakadályozzák az egyes embert abban, hogy saját lényét megismerje, és birtokba vegye. Meg kell tisztulni tőlük ahhoz, hogy megtudjuk, kik lehetünk, s miért élünk a világon. Ezen a ponton találkozunk az istenséggel, akit tisztátalanul elgondolni sem vagyunk képesek. A világ összes vallása, vagy ami hajdan ugyanaz volt, kultúrája, ismert tisztító eljárásokat és szertartásokat. A keresztények, úgy a XII. századig nyilvános közgyónást tartottak: a gyülekezet előtt vallották meg vétkeiket, s általában jóvátételük is mindenki szeme láttára zajlott, mert úgy tartották, hogy a bűn közösségellenes és szégyellni való. Ezért a vétkes bizonyos ideig csak a templom pitvarába léphetett, s csak onnan hallgathatta a szentmisét. Természetesen nem áldozhatott. Hittek a szégyen tisztító hatásában? Nem, hanem a töredelemben, ami Czuczor-Fogarasi szótár szerint: „Tökéletes töredelem., mely a bűnt teljesen, és sikeresen megutálja, mely tiszta erkölcsi érzelemből fakad. ” Vagyis először szembefordulás a rosszal, másodszor a jóság, a tisztaság benső örömének fölfedezése. ★ Remete Szent Antal (kb. 251-355) egyszer próbaképpen megszégyenített egy agyon dicsért szerzetest: bírja-e. Nem bírta. Ezt mondta neki: „Olyan faluhoz hasonlítasz, melyet elölről ugyan földíszítettek, de hátulról rablók fosztogatnak. ” Ma a higiéné korában a benső megtisztulás igénye meglehetősen nevetséges. A gyónás, a négyszemközti is kezd kimenni a divatból. Drága boldogult Molnár Gyula barátom mesélte, hogy egy német püspök ismerősénél jelentkezett egy fiú papnövendéknek. Hozta a plébánosi ajánlást, miszerint meg van keresztelve, bérmálva, ennyi meg ennyi éven át rendszeresen ministrált. Nos, a püspök a beszélgetés során megkérdezte a fiút, hogy mikor gyónt utoljára. Kiderült, hogy soha. A plébános úr nem szokott gyóntatni. Kedves református barátom sóhajtotta múltkor, hogy sajnos, náluk nincsen gyónás, ő szívesen folytatna bűnvizsgáló, bűnbánó lelki beszélgetést egy jó pappal. Katolikusoktól is hallani, hogy náluk a tisztelendő úr gyóntat ugyan, de egy perc alatt elintézi az embert. Szó sincs lelki vezetésről, életelemzésről, hogy vajon milyen életvitel, milyen szokások vezetnek hibáink rendszeres ismétléséhez, a fölületességhez, a vad indulatokhoz, a lélek kiszáradásához. És vajon mi lehetne az orvosság? 145
