Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8.szám - Sümegi György: Tóth Menyhért szobrai

Ugyancsak a pozitív és negatív, tömör és ívelt formák együttese az Afrika című, egy egész kontinenst, magát a fogalmat megjelenítő szobor. Talán a leg­különösebb szobra Tóth Menyhértnek attól a sajátosságától, hogy míg a töb­biek bronz színűek, ez feketére patinázott, mivel színével is segíti, segítené mondandóját („fekete Afrika”).31 Az alkotó rajzi életművéből egy ún. egyvona­las ceruzarajz kívánkozik ide ('Tevével úton, 196432), noha a kétpúpú teveformán kívül semmiféle további hasonlóság kimutatásáig nem juthatunk el. Sokkal in­kább találhatnánk formai rokonságot zz Afrika 1972 című festménnyel, csak az meg későbbi keletkezésű, mint az azonos című szobor. Persze ezt a jelenséget is természetesnek vehetjük Tóth Menyhértnél, mindig a festői/szobrászi probléma foglalkoztatta, s így egymást követő, egymást megelőző, azonos te­matikájú művei szerves együttese az életmű. Az is jól érzékelhető, hogy az Af- rika-plasztikának van talán a megtestesülésében a legtöbb köze ahhoz a szob- rászi ideálhoz, amit a Henry Moore-szobrok élményére visszautalva mint kö­vetendőt fogalmazott meg. „Az újabb szobrászatnak meg kell találni egy újabb plasztikát, amely nem lesz átlyukasztva, amely teljes lesz és tömör lesz. Az egy pozitív plasztika lesz, és minden egyes pólusa pozitív. Úgy, mint a világmin­denség”33 - ahogyan már előbb idéztük. Az Afrika-szobor pozitív plasztika, teljes és tömör, visszahajtott, visszaforduló fejével a kontinens hajnalára, öntu­datra ébredésére emlékeztető, bálványszerű, naparcú, ahogyan utolsó korsza­kának festményfigurái is. Elementáris formarendű, a stabilitás, a bizonyosság emlékműve. Tóth Menyhért, életművének az utolsó, a fehér, de talán így helyesebb: összefoglaló periódusában jutott el a képi és plasztikai általánosításnak a legel- vontabb szintjére (az Óceánok gondja, a Gea, az Afrika képek pl.). Ugyanezen időszakban újra föltűnik alkotómunkásságában egy-egy bibliai témában fogant mű. Ez is sajátos belső fejlődésetapot mutat az oeuvre-jében, mivel a pályája első felében az Újszövetség világa, meghatározó alakjai (Krisztus, Mária), míg a végén inkább ószövetségi jelenetek (Menekülés Egyiptomba 1973) megfogal­mazása foglalkoztatta. E tematikához kapcsolódik lazán az Ősöm II. kompozí­ciójának egy továbbfejlesztett, formailag tovább gazdagított, újramintázott szobra, a Mózes 1978. A keskeny Ősöm II. szoborral csupán a föltartott kezek s az arc motívuma azonos, mivel Mózes szoborteste a vállaknál jelentősen kiszé­lesedett, megöblösödött, az egész monumentális és nagy erőt sugalló forma­rendűvé vált. Mintázása is eltér az előzmény-szobor vibráló, expresszív felület- alakításától: nagyvonalúan összefogott tömbök, széles felületek rendszere. Mózes, a csodatévő jelenik meg itt. A kezében lévő tárgy (kő? bot-vég? kígyó fej?) attribútumként egyértelműen erre utalhat. A kinyújtott kezek motívuma sejtetheti Mózes tenger fölé nyújtott csodatevő kezét, robosztus formarendje a törvények kinyilatkoztatásának, a csodák megtörténtének a hatalmas, egész népe sorsát érintő erejét. Föltartott, fölemelt, eget fürkésző - ismételten Tóth Menyhért önarcképi vonásaival gazdagítva -, „arcának bőre ragyogott, mert vele beszélt” (Kir 34, 29). Tóth Menyhért hagyatékából a Kecskeméti Képtárba került egy nagyon érzékenyen mintázott kisméretű Fej-szobra, amely a szobrok első teljes szám­bavételénél külön tételként szerepel, noha keletkezése körülményeit nem sike­115

Next

/
Thumbnails
Contents