Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8.szám - Sarusi Mihály: Nép és írás

1971-ben jelent meg az általam költőként ismert Horváth István Magyarózdi toronyalja című műve, amelynek írói falurajz a műfaji meghatározása. Olyan hatással volt rám ez az erdélyi könyv, hogy éveken át foglalkoztatott, mi lenne, ha én meg a magam szülőhelyének az írói falurajzával állnék elő?... (Horváth Istvánénál kevésbé költői, valóban írói, azaz keményebb, tárgyszerűbb, az érzelmi viszonyt valamelyest hátrébb helyező falurajzzal.) Valamikor. Mert hogy tenger dologgal jár, gondolható volt az ötlet megszületése pillanattól. Aztán 1976-ban a veszprémi megyeházán a mellettem dolgozó Kemenes Ágnes nyelvész(jelölt) - nyugodjék békében, mert fiatalon távozott közülünk - indított első tudatos gyűjtőútjaimra: az országos helynévgyűjtő mozgalom szervezőjeként meggyőzött e munka csodálatos lehetőségeiről. Aztán úgy éreztem, ha én nem állok neki, a falu népének megannyi szellemi kincse elvész, vagy legalábbis ismeretlen, föltáratlan marad. Kisiratos helyneveit, majd ragadványneveit gyűjtve úgy éreztem: ha egy-egy névvel hozzájárulok a Nagy Magyar Szótárhoz, már érdemes volt. Olyan szavakat gyűjt- hetek össze, amelyeket máshol nem ismernek. Ha csak egy ilyen szót megmentesz...!

Bevallom, ez hajtott. S hajt ma is, mikor már rég kiderült: nem egyet, valamivel többet mentettél meg. Mert a végén beütött a tájszótárba szerkesztés ötlete.

Olyan kincset segítesz megmenteni, fölmutatni, amilyen egyedülálló érték valamennyi magyar közösségben terem (.. .amilyet minden közösség őriz). Ám amit megadott az Isten, egyszer be kell takarítani. Másképpen „a fa alatt rohad el a legszebb gyümölcs”. (Rajta, fiúk! - írtam volt az 1980-as években...)

Mindenesetre nekem ennyire tellett.

Köszönöm a Mindenhatónak, Kisiratosnak, minden segítőnek. Mindenkinek, ki megértett - megsejtett? - valamit e föladatból. Hajdú Mihálynak, a magyar névtan első számú tudorának, kinek bátorítása nélkül nehezen született volna meg e munkácska. Hogy falurajzom végére jutok, a legtöbbet O, a magyar névtan önálló tudománnyá emelője tett - akarva-akaratlan (valamikor biztos rájött, mit tesz) - azért, hogy véghezvigyem munkámat: segített eligazodni a nyelvészet érintett területein, s a kemény munkával létrehozott dolgozatokat (a majdani falurajz fejezeteit) sorban közreadta. Hogy lássam, van értelme vállalkozásomnak. Készülő kisded (az eredeti terv szerint is ezer oldalas) kisiratosi falurajzunknak.

íróként óriási lehetőségekhez jutottam a Csanád megyei, kisiratosi népi műveltség mélységeiből merített kinccsel. A lassan igen vastag könyvbe kívánkozó iratosi falurajz darabjai eddig hét kötetben láttak napvilágot (Kisiratos helynevei, Bp. ELTE, 1987, Kisiratos ragadványnevei, Bp. ELTE, 1992, Csonka-Csanád, Bcsaba, Békés Megyei Könyvtár, 2001, Szalbek-Iratos Arad, Irodalmi Jelen Könyvek, 2005, Személynevek Kisiratoson, Bp. ELTE, 2005, Fő, hogy mögvagyunk, Misk.-Szoln., F.m.o-Szépírás, 2007, Kisiratosi tájszótár, Bp. ELTE, 2008). A most készülő további egy-két fejezettel válik teljessé a sorozat, áll össze nagyjából úgy, ahogy 30-35 éve elképzelem.

Falukutatásom dandárján, 1986-ban jelent meg Magyar Krisztus című aradi paraszt családregényem, amely állítólag írói pályám csúcsteljesítménye. Ehhez

100