Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8.szám - Sarusi Mihály: Nép és írás

bírok, a tartalmi mélységgel hogy is állunk? S csabaiként meddig jutok?... Fölvállalhatnám (’véglegesen’) B.csabát is, hisz e kedves, szlovákságáról, kolbászáról, focistáiról, tornásznő olimpiai bajnokáról, néhai Tevan nyomdájáról, tótjairól, és egyebek miatt is híres nagymezővárosban bőven találni szép emberi történetet, példát nép és írás szoros kapcsolatára, bukkanhatunk föltérképező búvárlatra váró titokra. Ám ezt csak akkor teszem meg, ha más jelentkező nem akad; íróember kerül néhány Bécsabán, elvannak nélkülem. Ráadásul nem egy helybéli a szemembe mondta: „Te nem vagy igazi csabai!”. Itt születtem, itt nőttem föl, jó, de apám honnan is jött, mikor? Mert ők már az 1700-as években idetelepedtek! Hogy mi meg úgy 896 táján, mit számít... Igazi csabainak igazi csabai csak tót származék lehet. Ellenben Iratosunkon.

írtam még egy-két csabai történetet, de egy idő után, mivel cimboráim tót édesanyjának, diáktársaim, szaktársaim jó részének a nyelvét nem értem, valami (belülről? fölülről? valahonnan valami) Kisiratosra figyelmeztetett. Hogy ott sokkal inkább otthon vagyok, mint szülőhelyemen, ahová apám menekült 1940-ben. Hogy bár nem vagyok kisiratosi születésű, ha odavonatozom, azzal fogadjanak: Hazagyütte7? Hogy bármiről beszélgessenek, értsem szinte minden szavukat, szemvillanásukat, kimondott és ki nem mondott gondolatukat, érzéseiket... Ahol a nagycsalád belakja az egész falut, rokon, sógor, koma, barát, ismerős majdnem mindenki.

1980-ban Csabáról jövet vonatról buszra szállók Kürtösön. Iratos szélén (a nevetséghatártól egy jó szaladásra) megállítja a társaskocsit az ott bódéja előtt silbakoló határőr, föllép, idegeneket keres. Nincs, nyugtatják meg utastársaim. Mert közben az egyik unokatestvérem és kekecsi szomszédaink egyike is rám köszönt. Láthatják, itthon vagyok, közülük való lennék én is. „.A kis Misa” - magyarázzák egymásnak, hogy a borbély Kurtucz Alisa fia, tudod, aki Csabán él.

így is beszélnek velem; így viselkednek. Nem idegenként, nem vendégként, akivel udvariaskodni kell. Őszintén szólni... Ahhoz, aki úgyis megőrzi a titkot. Mert a család, a falu a közösség titkait is elárulja annak, aki hozzá tartozik. A falu, amely (például) mindig tudja, ki volt a gyilkos, de nem adja ki.

Amikor megjelentek az első írásaim róluk, Iratosról, meglepődtek. Ma már, ha közéjük keveredem, könnyen elhallgatnak! Mondják a magukét, aztán kapcsolnak, mese közben hirtelen abbahagyják, lassítanak, igazítanak a mondandón. Mert ott vagyok! Már tudják, hogy ha közülük való vagyok is, eljár a szám. Azzal, hogy megírom mindezt, leleplezem őket. Néven nevezem a meg- nevezhetetlent - titkaikat a szerintük ezek befogadására alkalmadan külvilág előtt. Tabut sértek. Kiadom őket.

Egyikük-másikuk a következő hazamenetelemre fejbe verést ígér, hogy aztán győzzön a testvériség... „Testvér, nem testvérek vagyunk?” Hogyne vónánk. S már nincs harag. Egyikük, nagybetegen, elhív magához: ugye nem haragszom rá? Hogy mehetne el a testvér testvéri ölelése nélkül... Harag hogy maradhatna a szívünkben.

Igazán mélyre csak ilyen helyen merülhet az ember. Ebben a körben juthatunk el kis és nagy közösség, család, helység, nép s nemzet, emberiség-emberség leglényegéhez - erről szól Móricztól Sütőn át Gionig minden valamirevaló XX. századi magyar író művészete.

99