Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Mánta György: Zoro és Huru
türelmét. Amikor megpróbáltam érdeklődni, hogy mitől ilyen rosszkedvű, kitérő semmitmondással válaszolt. Este olyasmire vetemedtem, amire addig még soha: kihallgattam a szüléimét. Ekkor tudtam meg., hogy apámat, Zsírgombóc följelentésére, beidézték a kerületi kapitányságra. O, beosztása révén, ismerte a rendőrség helybeli vezetőit, s meggyőzte őket, hogy a szomszéd alaptalan áskálódása áll a vád hátterében. A följelentés így az irattár süllyesztőjébe került, de édesapámat nyomatékosan figyelmeztették, hogy valamit tennie kell, mivel a kutyákra már mások is panaszkodtak, igaz, nem hivatalosan. A középkorú házaspárt apám kísérte föl az irodájából. Mikor az udvarba értek, öcséim épp hancúroztak a kutyákkal, felhőtlen jókedvükben vadul ordítozva. A halántékán deresedő férfi megállt, és a kutyákra nézett.- Ok azok?- Igen - válaszolta édesapám.- Szóval Zoro és Huru.- így hívjuk őket. Zoro, ahogy szimatot kapott, azonnal befejezte a hancúrozást, és fenyegetően fölmordult. Huru értett a szóból, vészes ugatással nyargalni kezdett, hogy ráijesszen a két betolakodóra. Szerencsére a lépcső körül tébláboltam, időben közbe tudtam lépni.- Huru! Lábhoz! Azonnal! Sikerült lecsillapítanom, így a vendégek baj nélkül jutottak be a lakásba.- Elég vadak - jegyezte meg a férfi, miközben a lábtörlőn ledobogta a cipőjéről a port. Ezt a házaspárt most láttam először, eddig még egyszer sem fordultak meg a lakásunkban. Arra gondoltam, hogy a férj főiskolai tanár, oktatni fog az új tanévben, apám pedig be akarja mutatni édesanyámnak, a feleségével együtt. A figyelmemet azonban fölkeltette, hogy a férfi meglepő érdeklődést tanúsít a kutyák iránt, sőt, még a nevüket is tudja. Mióta megérkeztek, Zoronak és Huninak elment a kedve a játéktól, öcséim hiába kérlelték őket, és dobálták nekik az új labdát, melyet édesanyámtól kaptunk, amikor Zsírgombóc eltulajdonította a régit. Zoro nyugtalanul rótta a köröket az ajtónk előtt, szokásához hűen hegyezve a fülét, szimatolva, időnként még morogva is, ha odabent valaki hangosabban fölkacagott. Lefekvés előtt apám a szobájába hívott valamennyiünket, és leültetett az asztala elé. Higgadtan tudomásunkra hozta, hogy közeledik a szeptember, Zoro tói és Hurutól el kell búcsúznunk. A szerencse a kezére játszott, talált egy többgyermekes, megbízható házaspárt, ők a sashegyi kertes villájukhoz házőrző kutyát keresnek, Zoroékat tehát nem eresztjük szélnek, hanem nekik adjuk, és náluk, ha megszoknak, legalább olyan jó dolguk lesz, mint nálunk. Ez a bejelentés úgy szíven ütött mindnyájunkat, hogy éjszaka egyikünk szemére sem jött álom, talán még apáméra sem, pedig ő, miközben tudatta velünk a döntését, mindvégig igyekezett keménynek és határozottnak mutatkozni. Édesanyám kérésére, hogy essünk túl mielőbb ezen a fájdalmas búcsún, ahogy kikászálódtunk a paplan alól, már készültünk is az indulásra. Ismerve a 63
