Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 6. szám - Pálfi Ágnes versei
Mi végbemegy - belednek nyiladékán kicsússzam ímhol a sárarany való! Tán felkelő' nap az ég hasadékán, vagy bűz-lepény, mit pottyantott a ló az út porába? - végtére egyre megy az Ur előtt hisz. S faggatni nem való az őszt az ősznek: Miért jut rám e kegy keserve csak? - Borodban nincs igazság, egy tiszta vércsöpp, csak hánytató elegy, a trón derűje helyett háborúság. IV. Komédiát! - a tónus Immorális helyenként, aztán - fájdalom - görcsbe ránt a mondhatatlan. S bármilyen banális, könnyedbe fullaszt, törekkel tömve szád. S ha meglegyint röptében egy-egy angyal, tovább iramlik. - Keresztet vetve rád e gyászmunkát föladnám - hűvös aggyal (bár volna szárnyam!) ki én se kezdenék egy elvarázsolt, kővé vált varanggyal. Hisz mese nincsen. - S ha volt is, az messze rég. V. A csók ha csattan, a föld beléremeg (ez hát a plusz, mi nincs bekalkulálva). „Kijátsztam a Nagy Őt - a kígyó rád mered -, oda az éden, jöhet a melodráma! Személyi kultusz. Aztán a trónviszály. S jó ösztönöd ha nem készt árulásra,
