Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
fetrengő asszonyt, tovább állt felvigyázni a város rendjére. Nem erőszakolták meg. Lám, nem voltak vadállatok. Nem részegítette meg őket sem a vér látványa, sem a vér szaga, elég volt a bor. „Aztán megérkezett Pável.Jó ember volt. Nagyon megszerette a mamuskát. Szerzett neki orvost, főzette a húsleveseket, mamuska felépült.” Pável az ukrán, az égből a Tüzér utcába csöppent állatorvos-angyal a család mitológiájának szerves része lett. Pável vigyázta a kocsmát, Pável hordott nekem csokoládét, Pável alig ivott, s udvariasan bánt a nőkkel. Pável gárdatiszt volt, Pável ukrán volt, s az - más! Amikor Ukrajna független lett, szinte azonnal Pável jutott eszembe. Ha él, ünnepel! Vagy nem! Voltaképpen mindegy! Valamit biztos érez! Éljen Pável! Éljen Ukrajna. Szinte elképesztő, hogy mi mindennek tud, még évtizedek távlatából is, felejtve a rettegett pillanatot örülni az ember. Például, hogy annak idején csak mellbe döfték a nagyanyját. Ha nem szúrja őt meg valamelyik, szinte biztos, hogy számtalan nőtársa sorsára jut. Az a seb behegedt, legfeljebb a nyoma maradt meg. Azt meg eltakarja az idő, meg a ruha! Azt igen! 78
