Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

Az 'újabb kórházi vendégszereplésre véletlenül került sor. Egy rutin vizsgálat után 7. doktor, biztos, ami biztos alapon, elküldött egy terhelési vizsgálatra. A vérnyomásmérő 220/120-at 'mutatott. Infarktus veszély, jobb az elővigyázatosság Aztán ismét vidáman cipelhettem a sporttáskámat. De a tény az tény. A test romlása megállíthatatlan. Az alsó fogsorom implantátum, a felső teleszkóposán rögzített. A mész is beköltözött fenyegető albérlőként, mintegy eltartási szerződést kötve velem, halálomra várván, a szívem tájékára.

Munkahelyemre, Piliscsabára, az egyetemre menet félálomban csámborgok a vasútállomáson az áteresztő, emberből álló kerítést támasztó rámpa felé. Rám néz, és nem kéri a jegyemet. Eleve túlkorosnak minősít. Újra és újra rádöbbent ez a fizikai jelenlétében változó, de mindig unott arc, hog’ korunk nagy államférfija, a valahai miniszterelnök, Horn Gyula hangulatjavító döntése jóvoltából mint nyugdíjra érdemes és kilövésre érettként itt felejtett, ingen utazhatok a villamoson és a vasúton. A repülőgépen már nem, mert kiderült, hog a nagy szóbotló, a bejelentés „mámorában ” eltévedt a szavak erdejében, amikor a karcsú légi járgányokra is ingen vizionált ülőhelyet. Szóvivői, ahog ez mostanság is dívik, másnap a földre navigálták a repülőgépes botladozást. Mindenki Gyulája pedig, mint tiszta forrás, vidáman csörgedezett tovább.

Ez a feszültség - a még mindig élénk szellem, s a romló fizikum, viszonya, amely előbb-utóbb a szellem romlásához is vezet - vajon az élet törvényszerűségeiből fakad már ebben a korban is, vág a mélyben ott bujkálnak a történelem kihívására adott válaszaink?

A probléma nemcsak az enyém! Nem is én találtam ki. A válaszok is sokszínűek. József Atilla a szabad állapotért küzdött, bele is halt. Szabó Lőrinc különbékét kötött, igaz ő kettőt is.

úgy nézem, elszánt nyugalommal, az életet,

mint reménytelen lepratábort vagy harcteret.

S a leprások közt fütyörészek És nevetek

S egyre jobban kezdem szeretni A gyerekeket.

Magam is megjártam létein lepratelepét, kapott vág szerzett harctereimet. A gerekszeretethez nekem nem kellett eljutni, adva volt létem minden pillanatában. Ez a különbéke - bár „a harminchárom évem ma átlát / minden szitán” Szabó Lőrince világéletemben kedvenc költőm volt - nekem, mily nagyképűség, kevés.

A szonett szabályozta Szabó Lőrinc különbékje, már nem annyira.

Különbékém, keserű remete,

vállat von és dolgozott: semmi se

vonzotta már, csak a kivételek

és - mint végső remény — a gyermekek.

65