Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

Tajtékozott hennán a félsz- és a düh. Kvaterkázó típus vagyuk, a Kádár-kor jellemző értelmisége terméke. Az én korsómban sohasem áporodott meg a sör, de a borral s egykét ünnepi esettől eltekintve a nemes töménnyel már magázódó viszonyban sem voltam évek óta. Ezek meg itt belülről akarnak kiherélni. Próbálkoztak felvilágosítani a nikotin ártábláiról is, de a szemem villanása csendet parancsolt.

Görnyedten, görcsszabdalta állapotban mentem be a kórházba. Elvileg és a látvány szintjén - mondjuk így - sudár tartással jöttem ki. Fütyörészve lóbáltam az izzadtság lucskolta pizsamával, fogkefével, tányérral, pohárral, villával, szalvétával és WC papírral bélelt sporttáskámat. A halál apró kaccantásait viszont már nem tudom feledni.

Pontosan tudom, hogy a „civilizációs betegség” amit végül is diagnosztáltak a kiművelt emberfők, mégis csak civilizációs betegség. Ha elfelejteném, a sorsomat ügyelő dr. T tanársegéd úr — felkészültségét tekintve: a jövő intézetvezető professzora - kéthavonta a kontrollsordn barátságosan figyelmeztet. De a lényeg Kedves Kata, mégis más! Azon a három, novemberi éjszakán valami végleg véget ért. Más lettem. Megroggyantam. S e megroggyant állapotból naponta kelek fel s követem szinte automatikusan az ismert jézusi parancsot: „Kelj fel és járj!”

Felkelek és járok, s közben azon gondolkodom, hogy vesztettem vagy nyertem.

KEDVES KATA!

Ha végig olvasod ezt a könyvet, biztosan Te is felteszed a kérdést: nyert vagy vesztett nagyapám élete csatájában. Kézenfekvő a válasz, ha a pályaívet vizsgálatod. A semmiből jöttem, és valameddig eljutottam. Csakúgy, mint jó néhány barátom, kollégám s természetesen ellenfelem. De fel is őrlődtem közben csakúgy, mint jó néhány barátom, kollégám és ellenfelem. És ez volna természetes? S ez a felőrlődés csak és kizárólag saját életvitelem természetes következménye, vagy sejtjeimben hordoztam tovább családom megpróbáltatásait, ezt az egész nyomorult történelmi múltat? Élhettem volna másként? Élhettek volna másként?

Aztán egy koratéli estén a könyvespolcról leemelt Cserépfalvi kiadta, Bálint György gondozta, József Attila összes, szinte magától nyílt ki a 348. oldalon.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag,

mint szívemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag

még nem vagyok s nem lesz oly becses az irhám,

hogy érett fővel szótlanul kibírnám, ha nem vagyok szabad!

Nemrég jöttem vissza az Országos Kardiológiai Intézetből. Ez már a második komoly figyelmeztetés volt. A fiatal, de a suhan cos allűröktől sem mentes P. főorvos felpillantva a monitorról szemével rám csippentve vidáman paskolta meg, didergő, frissen katéterezett testemet: „Legyen ez a mai nap a második születésnapja, jelentéktelen a mész! Ebben a korban, szinte csoda ”

64