Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

Ez a fajta kérdésfelvetés - ha az ember hisz mondandója általános érvényűségében - azonban magában rejt bizonyos feszültséget'’ is.

A magamfajta „alkotó értelmiségi," ha „tollat vesz a kezébe", általában tudja, hogy kinek ír. Exhibicionista alkatából következőn olvasóra, visszaigazolásra, vagyis nyilvánosságra vágók. Publikálni akar és hatni.

Amikor ezt a könyvet írni kezdtem, a jelzett mámorban élve, kizárólag Te voltál a célzott személy. Aira gondoltam, hogy én már megtettem a kötelességemet a közzel szemben. Tíz nyilvánosságot kapott szakmunka után írok eg' könyvet - legalábbis időlegesen - magánhasználatra. Aztán majd a tizennyolcadik születésnapod után Te magad döntőd el, hog valódi, továbbra is fiókba utalandó eg példányos mű került ki a kezem alól, vág megkísérted a nyilvánosságot eg kiadvánnyal...

Emlékszem a mozdulatsorra. Hátradőltem a gurulósra mindig kész, hintázásra is alkalmas karosszéken s elméláztam. Lelki szemeim előtt máris felvillant az idilli kép. 2024. július 20-ának reggelén édesanyád — az én Réka lányom - kellőmeghatódottság- gal és ünnepi ruhában kiemeli a sublót mélyéből becses irományomat, s átnyújtja Neked. „Nagapád kései ajándéka. Szellemi végrendelete. Üzenet. Csak neked!" Ez íg világos, áttekin thető állapot. Nagpapi már csak egre inkább ködbevesző árnyalak. Vág m egterem tették a jótét lelkek foszló alakja köré a mitológiai hátteret, vág sem.

Viszont lehet a folytatás „leágazásos” is. Csak ehhez éppen tisztázni kellene, bog mikor halok meg. A szellemi hagaték hatékonysága uganis többek között annak is a függvénye, hog a megajándékozottban milyen egéb nyomokat hágott életében a 'megajándékozó. Nem mindég, hog ötévesen állsz-e majd a síromnál, vág netán tizenöt évesen, szerencsésebb esetben esetleg nem Réka adja át Neked a kéziratot, hanem éppen, hog én. S amikor átadom a nemes hagatékot, én törlőm meg szipogó orrom, vág már nekem, törli meg valaki. S ki?

Én megek Hozzád köszönteni, vág Te jössz hozzáln megigazítani csatakos párnámat? Ncigányád zsörtölődik velem azon a reggelen, hog borotválkozzál már meg végre, mindjárt indulunk az unokádhoz, vág az ápolónő viccelődik velem: "Ej ketteske, ne hagja már íg el magát, mindjárt itt lesz az unokája!"

Aztán 2006. novemberében ismét elmélázhattam az örökséghagás, különben izgatóan vibráló, témakörében. Csak az ismérvek lettek kézzel foghatóbbak és a kör- nyülállás fenyegetőbb.

A kórházi ágon, az infúzió mozdulatlanságra kárhoztató rácsszerkezetében, az ötvenedik forradalmi évfordulós harapós novemberi kísértetjárós éjjelein rádöbbentem: sztoj! Stop! Halt! Állj! A fiatal, Amerikában okosodott yuppi orvos kegetlen mondatokat vágott a fejemhez. Vastagbél rák, rosszindulatú daganat, azonnali műtét.

1973 óta állandó társammá vált a szívet is összefacsaró gomorgörcs. Én, aki eg genge lefolyású bokaficammal heteken át képes voltam elnyavalyogni, a gomorgörcs okozta götrelmekkel egészen sajátos szimbiózisban éltem. Hozzászoktam, s szinte feltűnés nélkül „abszolváltam " a testet néha földig görnyesztő gyors lefolyású rohamot. „Maga fakir!" - mondta az ötvösöm. „Amikor nyomkodtam a beleit, a maga állapotában le kellett volna ugrani a vizsgálóasztalról! Maga meg feküdt ott, mint eg fahasáb!"

62