Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Bíró Teofil: A liberalizmus mint eszmerendszer a XVIII-XIX. században
ellenére Arisztotelész etikájának van egy univerzalista oldala, hiszen kezdetleges formában tartalmazza egyfajta elképzelését a természetes emberi jogok létének, melyekkel az összes emberi lény rendelkezik.'' Ezt követően a sztoikusok képviselték hűen az emberi szabadsághoz fűződő tantételt, hangsúlyozva annak kiemelkedő jelentőségét.1" Rómában elsősorban a jogi tradíció hordozta magában a liberalizmus csíráit. A rendkívül fejlett és sok szempontból erősen individualista jelleget mutató római magánjog a XVII. századi reneszánsz közvetítésével igen jelentős hatást gyakorolt az újkorban a modern liberalizmus kialakulására. A római jog szabad szelleme irodalmi formában Livius, Tacitus és Cicero munkáiban teljesedett ki, s ugyancsak a reneszánsz közvetítésével, fejtett ki nem lebecsülendő hatást a liberális eszmerendszer fejlődésére.11 A liberalizmus kialakulásában és fejlődésében a római jogrend individualista jellege jelentősebb szerepet játszott, mint a görög filozófiai hagyomány pro- toliberális gondolatisága. Hiába játszott ugyanis fontos szerepet a szabadság a szofisták és a sztoikusok filozófiájában, a szabadság fogalmához kapcsolódó szemléletmódjuk alapjaiban különbözött a modern kori emberétől. A neves francia liberális gondolkodó, Benjamin Constant fejtette ki először az alapvető különbséget az antik és a modern szabadságeszmény között. Míg az ókori görög városállamokban az egyén szinte kötelességszerűen szuverén úr volt a közügyekben, addig magánemberként alig bírt némi személyi szabadsággal. Állampolgárként döntött háborúról és békéről, az állam vezetőit, köztisztviselőit felelősségre vonhatta, s akár száműzhette is, de magánszférájában korlátozták, ellenőrizték, s őt magát is számon kérhették és száműzhették tetteiért, cselekedeteiért. Ezzel szemben a modern korban az individuum maximális szabadságot élvez a magánéletben, míg csupán közvetve részese az állami szuverenitásnak.12 Az ókoriak célja a társadalmi hatalom polgárok közötti egyenlő megosztása volt. Az ehhez való jogot nevezték ők szabadságnak. A modern emberek célja a magánélvezetek biztonsága. Szabadság alatt pedig azt értik, hogy a társadalmi intézmények biztosítsák számukra javaik zavartalan élvezetét. Ami Constant szerint a legfontosabb, hogy a ma emberét a szuverenitás látszatáért messzemenőkig kárpótolja a magánszabadság valósága.11 Róma hanyatlásával egy új korszak köszöntött Európára, melynek legjelentősebb eseménye egy vallási kiegyezés volt. Constantinus kompromisszumot kötött az addig üldözött, viszont individualista jellegű kereszténységgel. Ezzel kialakult a római katolikus egyház, amely egy keverékképződménynek tekinthető. Romanizálni kellett az eredeti keresztény tanokat, hogy a birodalom kormányzására alkalmassá váljanak. A birodalom alapelve ugyanis a hierarchia, a felülről való építkezés, míg a keresztény ecclesia alapelve az egyenlőség, a testvériség volt.14 Ezzel a vallási kompromisszummal az egyenlőségről vallott krisztusi tanokat továbbra is hirdető katolikus egyház a szigorúan az alá-fölé rendeltségen nyugvó feudális társadalmi rend alappillérévé vált. Az ezredfordulót követően folyamatosan felmerült az igény a kereszténységen belül, hogy visszatérjenek az eredeti krisztusi tanokhoz, ám a magát ortodoxnak tekintő katolikus egyház, mint eretnekmozgalmakkal, rövid úton leszá42
