Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Aranyi László: Kiterített rókabőr

emberi szintjét viszont csak a konvenciókból, előítéletekből, különböző fals beidegződésekből összetákolt normarendszer tartja fenn. Ügy-ahogy. Mondjuk már ki végre: valamennyi törvényünk, írott és íratlan szabályunk önkényes csinálmány! Nem tartozik a morális értékek közé az „alkotmányosság keretein belül maradni”, s nem érték az úgymond „jogkövető magatartás” sem. A mindenütt jelenlévő emberi kötelmek nem a Mindenható szándékát tükrözik, hanem „jogalkotóink”, a magyar parlament többségét alkotó, enyhén szólva kétes figurák szemfényvesztő machinációi. A Zsarnokság félreérthetetlen szándéka, hogy a lehető legrövidebb pórázon tartsa az „alattvalót”. Manapság főként a gazdasági, pénzügyi függőségek szövevényes présrendszere szolgál arra, hogy a máglya, bitó, puskatus, gumibot, meg hasonló, immár elavult instrumentumok helyett biztosítsa a paraszt tökének permanens szorítását... De az emelt fővel járó, szabad és független embertől a mindenkori Zsarnok retteg. Mert azon nem talál „fogást”. Saját jelentéktelenségének, „perc-emberke” mivoltának tudatára ébred a kontrasztot látva. Mindent megtehetsz, amihez lehetőséged van! Választhatsz külön utat, nem muszáj a többséggel együtt masírozni! Ne az elvárásoknak próbálj megfelelni, hanem belső sugallataidnak, romlatlan gyermeki vágyaidnak! Ennek jegyében kívánok minden kedves barátomnak Szabad, Öntörvényű, Önfeledten Boldog Új Esztendőt, Gyurcsánymentes Magyarhont, s egy spirituálisán érzékenyebb, tisztultabb világot!

2008-01-07

Legtöbb ember kizárólag a Formák világában él. Mindent tér- és időbeli elhelyezkedése, kiterjedése, meg egyéb mérhető tulajdonsága alapján érzékel. Aztán jön a már megismerttel való összehasonlítás, majd az ostobán általánosító minősítés. Közben vigyorogva üget el mellettünk az Élet, a jelenségek mögé bújik minden, ami eleven, lüktető, önálló személyiséggel rendelkező entitás. Nap mint nap várjuk a csodákat. De ami ránk virrad, az is csak egyike lesz az év eseménytelen, dögunalmas hétfőinek. Hiába próbálunk a külvilág legapróbb rezdüléseire is éberen figyelni. Itt jegyezném meg, a megszokott időfelfogásunk teljesen torz. Többek között H. P. Blavatsky is úgy tanította, az idő mindössze az események egymásutánja által keletkező illúzió. Am a vélt determináltság óhatatlanul gúzsba köt, megfoszt a megnyilvánulások mögötti világok megismerésének képességétől. (Nyilván egyeseknek perverz gyönyört okoz a nyomorult prolit a hétköznapin túl metafizikai alávetettségbe is „ringatni”.) Úgy járunk, ahogy Poe „drága-szép” lovagja, aki nem lelte Eldorádót, „Bannern ment, / Se font, se lent”. Pedig nyilván ott kóválygott szegény a közvetlen közelében, szinte belebotlott, de nem találtatott méltónak ahhoz, hogy rábukkanjon arra, mit mások különösebb keresgélés nélkül is megtalálnak. Milliárd apró jel, szimbólum, utalás és csoda kíséri mindnyájunk útját mostani létformánkban. Minden, még az egymástól távolinak tűnő dolgok is, szervesen összefüggnek egymással, valamiféle titokzatos szimbiózist alkotva. S a csodák, mint Borgesnél, rendszerint észrevétlenül, maguktól érte37