Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme
29 Pethő B.: A média regulája; Határjárás II. 414. 30 Uo.: 122. A Társadalmi rendszer és életvilág - A 'kommunikatív cselekvés' Jürgen Habermas által kidolgozott elméletéről c. tanulmányában ezt írja Pethő: „A magánkapitalizmus eltörlése" - idézi Habermas itt Max Webert -.(...) semmiképpen sem jelentené a modern ipari munka acél-tokjának széttöréséi" Majd, már a maga nevében, így folytatja: J\ marxi tévedés végső soron rendszer- és életvilág ama dialektikus összekapcsolására megy vissza, amely nem engedi meg, hogy elegendően éles különbséget tegyenek a rendszer-differenciálódásnak a modem világban kiképződött szintje és intézményesüléseinek osztályspecifikus formái között Marx nem állt ellen a hegeli totalitás-gondolkozás kísértéseinek, s a rendszer és az életvilág egységét mintalótlan egészet' konstruálta. Különben nem vezethette volna félre magát arra vonatkozólag, hogy minden modern társadalomnak - mindegy, hogy milyen az osztályszerkezete - a strukturális differenciálódás magas fokát kell felmutatnia.' Uo.: 11.500-501. 31 lásd: E.E. Evans-Pritchard: Szociálantropológia: múlt és jelen; Mérföldkövek a kulturális antropológiában; Paul Bohannan - Mark Glazer; Bp. 1997. 558-575. 32 Alexa Károly: A magyar polgár és a magyar író; Kortárs Kiadó, 2003. 44-45. 33 Fábri Anna: A rendi társadalom rejtett dimenziói; Polgárosodás és irodalom; 17-38. 34 Uo.: 21. 35 Uo.: 20. 36 Uo.: 19. 37 Uo - 26-27. 38 Szirák Péternek A technika 'társadalmiassága' - Hajnal István archívuma című (illetőleg alcímű) tanulmánya - In: Szerep és közeg - Medialitás a magyar kultúratudományok 20. sázadi történetében - olvasható az alábbi mondat: „A földhöz, eszközhöz apadó, teljes embert kívánó mesterségek, a parasztság és kézművesség egész társadalmát átfogó tagolt munkaszervezete, a társadalom szakszerűségen és jogszerűségen alapuló hivatásrendje volt a legfontosabb előzménye az újkorba való átmenetnek. Vagyis az okcidentális fejlődés a középkori társadalom mély tagozódásának, szakszerű alakulásának (a parasztság szervezetének, a francia hűbériség mintájának) következménye. A hivatás szerint való tagozódás ellen tudott állni a nyers anyagi-politikai erők szabad érvényesülésének A 18. század ennek a régi tagozódásnak a racionális, célszerű felhasználása a nemzetállam, a gazdasági hódítás és a technika eredményeivel és későbbi szociális feszültségeivel." (249.) 39 Ennek a doktrínának a fejlődéstörténetét Axel Honneth így írja le (A. H.: Decentralizált autonómia; Ineternet): „Két nagy gondolati áramlat vezetett az emberi szubjektum klasszikus fogalmának válságához: mindkét áramlat az individuális autonómia tudatelméleti felfogásának kritikájából indult ki, különböző nézőpontokból és különböző célokat követve.(l) Az első gondolati áramlat, amely Freud felfedezéseire vezethető vissza (bár előzményei már a német romantikában és Nietzschénél is megtalálhatóak), a szubjektum pszichológiai kritikáját dolgozza ki. Az individuális cselekedeteknek a tudat hatálya alá nem tartozó tudattalan ösztönös erői és motivációi azt vonják maguk után, hogy az emberi szubjektum nem lehet transzparens abban az értelemben, ahogy azt az autonómiáról szóló klasszikus tanítás hirdeti. Ez a kritika empirikus alapokon vonja kétségbe az emberi cselekedetek áttekinthetőségéi és hatályon kívül helyezi (saját cselekedetein ellenőrizhetőségének vonatkozásában) az autonómia eszméjét A második gondolati áramlat, a kései Wittgenstein és Saussure vizsgálataihoz kapcsolódva, a szubjektum nyelvfilozófiai kritikáját dolgozza ki: az individuális beszéd függése egy előzetesen adott nyelvi jelentésrendszertől arra utal, hogy az emberi szubjektum nem lehet értelem-konstituáló és jelentésteremtő abban az értelemben, ahogy azt - mindenekelőtt - a transzcendentális filozófia képviselői feltételezték. így tehát a nyelvfilozófiában is kételyek merülnek föl az individuális értelemkonstrukció lehetőségével szemben, és ezzel éivényét veszti (a szubjektum szerzőségének vonatkozásában) az autonómia eszméje. (...) Mindkét dimenzióban (a tudattalanban és a nyelvben) olyan erők és hatalmak működnek, amelyek fontos szerepet játszanak az individuális cselekedetekben, anélkül, hogy a szubjektum képes lenne ellenőrizni vagy áttekinteni őket. Ez a következtetés (...) a filozófusok által ma teljesen elfogadott. Sőt, az utóbbi évtizedekben ez a következtetés még gazdagodott is, és el is mélyült, éspedig azzal, hogy Lévi-Strauss és Foucault a szubjektumoktól idegen és azok felett álló hatalmakat fedeztek fel. Azóta erről már nem vitatkozik senki, a klasszikus 33
