Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme

hogy a polgárinak akár a munkamegosztás szerinti, akár a kulturális és magatartástörténeti szempontokhoz igazodó azonosítása a rendi struktúrán belül is komoly gondokat okoz. Különböző nézőpontú társadalomelemzések figyelmeztetnek erre. Legyen az egyik példa egy Erdélyt bemutató statisztikai munka a 19 századból, amely szerint a ’polgárok’ tíz fajtája különböztethető meg: „városi polgár, szabad szász, határszéli katona, székely primipil et prixi- darius, lihertinus, szabad magyar, bányász és sóvágó, szabad német, bolgár - örmény - görög, hajós.”” A másik példáért Fábri Annához fordulok, aki a társadalomtörténet talán legelhanyagoltabb dimenzióját világítja meg. A „minden idők egyik legsikeresebb viselkedési tanácsadókönyvét” - A. Knigge Az emberekkel való társalkodásról címen 1798-ban magyar fordításban is megjelent ember- és társadalomismereti kézikönyvét bemutató tanulmány a rendies és polgárias magatartáseszményeknek nemcsak békés egymás mellett élését, hanem spontán egymásba ötvöződését, termékeny kölcsönhatását, szerves együttélését is bizonyítja.” „Knigge nem szorgalmazta a rendi szerkezet radikális felszámolását, sőt viselkedési (pontosabban: érintkezési) tanácsadó könyve egészével azt sugallta, hogy e nagy elrendező keret többé-kevésbé csak fikció: a társadalom voltaképpen nem eszerint, hanem ezernyi apró interakcióban működik.’”4,,. ..mellőzve az efféle művekre mindaddig oly jellemző valláserkölcsi útmutatásokat, az emberi viselkedés formáinak (egyéni mérlegelés alapján történő) megválaszthatóságáról tájékoztatta olvasóit. Olyan (elvontan elképzelt) egyént állított mintaként eléjük, aki cselekvési szabadságát sok tekintetben maga határozza meg. Másik oldalról nézve: olyan társadalom képét rajzolta meg, amely számtalan (és egymástól voltaképpen elkülönülő) személyközi és csoportviszonylatból tevődik össze, s a benne élő ember boldogulása az e viszonylatokban való helyes viselkedéstől függ.”3’ „Emellett az egyénnek önmagával szemben fennálló kötelezettségeit (a magyar fordítás szerint ’a magával való társalkodás’ mikéntjét) is önálló fejezetben ismertette, s világosan értésére adta olvasóinak, hogy az embernek mind a nyilvánosság színterein, mind pedig magánéletében (bár nem azonos mértékben) meg kell őriznie integritását.”36

„Knigge fejtegetéseiben az egyénre háruló legfőbb követelmény önnön, mindenki mástól elkülönülő személyiségének (individualitásának) védelme; amelynek legfőbb eszköze az élet mindkét nagy szférájában a titok lesz. Nemcsak arról van szó, hogy a magánélet belső történéseit nem szabad a nyilvánosság előtt interpretálni (amely szabály egyébként teljességgel áthatja majd a polgári életet a következő másfél évszázadban), nemcsak arról, hogy a nyilvánosság színterein sikeresen mozogni általában csak úgy lehet, hogy legbensőbb érzéseinket és véleményünket (nemegyszer pedig valódi érdekeinket is) részben vagy egészben eltitkoljuk, hanem arról is, hogy legszorosabb magán- viszonyainkban is meg kell őriznünk titkaink egy részét. A könyvből végül is az életnek olyan képe bontakozik ki, amely szerint a titok az egyén egyik legfőbb támasza.”37

Az úrias és polgárias viselkedésnormák szimbiózisának 18-19. századi európai és magyarországi dokumentuma (ti. Knigge könyvének népszerűségét bizonyítja, hogy tucatnyi nyelvre lefordítva „több száz kiadást ért meg”! /33./)

20