Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme
hanem annak a váratlanul feltűnő gazdasági és politikai perspektívának tulajdonítható, amely az érdemi rendszerváltoztatás lehetőségét is felvillantotta. A szociális piacgazdaság akkor még működő nyugat-európai modellje azok számára is elfogadhatónak, mi több, kívánatosnak tűnt, akik indokolt aggodalmaikat hangoztatták a ’karvalytőke’ behatolási kísérletei és a vadkapitalizmus posztmodernkori reinkarnációi miatt. (Az MDF - FKgP - KDNP koalíció nemzeti baloldali tradícióinak és piacelvű kormányzati politikai filozófiájának ellentmondásai tipikusan példázzák ezt az ideológiai skizofréniát!) Egyszóval a modern magyar kapitalizmus 19. és 20. századi szerepét nem az emlékek, hanem a jövőbe vetett remények szépítették meg, s ennek az optimista hangütésű múltidézésnek természetesen rendszer-legitimáló funkciója is volt. Úgy gondoltuk: igaz, hogy át kell vészelnünk egy nehéz — munkanélküliséggel, inflációval, eladósodással, a kultúra, a szociális rendszer, az egészségügy, az oktatás krízisével járó - időszakot, de lám-lám, ahogyan a századelőn is, a bethleni konszolidáció idején is (akkor is mennyi szenvedés árán, mégis!) majd szárnyalni kezd az ipar, a gazdaság, a kereskedelem, s majd a megizmosodó piacgazdaság begyógyítja a társadalom sebeit! Nem így történt. S a kérdés, amelyre a tudománynak, az irodalomnak, a filozófiának újra válaszolnia kell: MIÉRT?! Idomokszem került a gépezetbe? Mi magyarok voltunk megint ügyetlenek, tehetetlenek, egymással is összeférhetetlenek, kapkodok, koncepciótlanok? A rendszer különben kitűnő lenne, csak még - húsz évnyi tanulóidő után - mindig nem értünk a működtetéséhez? De hiszen megint világválság van! Netalán magában a rendszerben van a hiba? Vagy az a rendszer, amelyik a valóságban létezik, nem azonos azzal, amelyik a tudatunkban él? Forduljunk segítségért a társadalomelmélethez, s a filozófiához! Ha változtatni akarunk a helyzetünkön, vagy akár csak jobban, célszerűbben kívánunk alkalmazkodni a környezetünkhöz, mindenekelőtt a tudatunkban rögzült világképet kell korrigálnunk. Kezdjük ezt a ’polgárosulás’, a ’polgárság’, a ’polgár’, a ’félpolgár’ szavaink újraértelmezésével! Talán ki fog derülni, hogy nemcsak a ’félpolgár’-hoz fűződtek makacs illúziók, hanem a ’polgár’-ról is nosztalgikusabban gondolkodtunk, mint ahogyan azt a társadalomtörténeti és a szépirodalmi tények indokolnák.2' Szerencsés véletlen, hogy Pethő Bertalannak az a tanulmánya, amelyik egy új társadalomelméleti modellt ajánl a figyelmünkbe26, ugyanazzal példával - a Kádár-kori konszolidáció elemzésével - illusztrálja az uralkodó világképek csődjét, amelyre Teliér Gyula ’félpolgárság’ koncepciója is épült. íme, a filozófus diagnózisa: „A hatvanas években induló reformmal azután nemcsak a gazdaságban, hanem a politikában is láthatóvá váltak, ill. ösztönzést és szerepet kaptak az életvilág és a rendszer olyan különös érdekei, amelyek a maguk teljesülése arányában mozdítják elő a hatalom által képviselt és szorgalmazott össztársadalmi érdeket. Ugyanakkor az életvilág/rendszer kettősön kívülről - ideológiai és hatalmi pozícióból - működtetett érdek továbbra is érvényesül, és nemcsak a rendszer és az életvilág saját érdekeivel kerül konfliktusba, hanem (...) önmagával is.”27 Nem is történhet ez másképpen, hiszen „A második gazdaság, táradalom, nyilvánosságstb. (...) olyan differenciálódást 15
