Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Száraz Miklós György: Duna

mére, ám Tacitus szerint csak Claudius korára épült ki teljes bonyolultságában. A Flavius császárok átszervezték, ezért viseli attól kezdve a nevüket. Végestelen-végig a hajózható Duna mentén mindenütt ott vannak a flottakikötőik. Brigetio, Aquincum, Mursa (Eszék), Taurunum (Zimony), Singidunum, Viminacium stb. Traianus és Marcus Aurelius oszlopain ott láthatjuk megfaragva a hajókat, a vízi hadat, mely utánpótlást, élelmiszert, fegyvert, hadianyagot, csapatokat szállít, hidakat épít, összeköti az őr- tornyokat, a táborok véget nem érő láncát.

Ha átkelünk a folyón, elfelejtjük az Istent, mondták a régiek. Vagyis ha túl vagyunk a veszélyen, nyomban visszavedlünk nagyszájú, mértéktelen és önző önmagunkká.

A víz fatális elementum, írja valahol Mikszádr, „mely iránt gyermekkorom óta sejtelemszem gyűlölet fog el”. Midőn az író 1904-ben családi házat keresett magának és családjának, azért döntött Szontágh Pál ódon kis horpácsi kúriája mellett, mert a nógrádi falu, távol esett a Dunától, de még a kicsiny Ipolytól is. Egy másik, szebb és tágasabb kúriát visszautasított, mert a Duna- parton feküdt, s az a hír járta róla, hogy tulajdonosait csónakostól ragadta el, rántotta le a mélybe a folyó. Csoda, hogy Mikszáth félt a víztől, a Dunától? Még talán arra is gyanakodhatott, hogy kimondottan rá vadászik, őt üldözi a „fatális elementum”. Hiszen éppen akkor lett a Szegedi Napló vezető munkatársa, s húzatta fülébe a délvidék legjobb prímásaival, Erdélyi Nácival vagy Páczi Jancsival, amikor a Tisza és a Duna egyesült erővel rohamozta meg, s döntötte romba a várost. 1879. március 12-én éjjel kettőkor a Rókuson szakadt át a gát, s ahogy a fiatal író írja, „a hajnal nem találta meg többé Szegedet”. A város 5700 épületéből 5400-at elmosott az áradó Duna által „vissza- duzzasztott” Tisza szennyes áradása.

A mai Magyarországot elhagyva ismét határfolyóként hömpölyög a Duna. A jobb part Horvátország, a bal Szerbia Vajdaság nevű tartománya, sok-sok magyar lakossal. Délebbre a Szerémség és a Bánát.

Nehéz táj volt ez mindig is. Igazi Duna-táj. Magyarok, szerbek, németek, románok laktak hajdanában erre. Már a helységnevek is magukért beszélnek. Újvidék, németül Neusatz, a szerbeknek Növi Sad. Mária Terézia a göröglatin Neoplanta, Újtelep nevet adta neki, amikor szabad királyi városi rangra emelte. Törökök, magyarok, szerbek, németek, horvátok harcoltak — és harcolnak sajnos ma is - ezen a tájon. Mindig is határvidék volt ez. A Duna vonala volt hajdan a Nyugatrómai Birodalom Pannónia Inferior provinciájának a limese, s a Száva torkolatától délebbre, egészen a deltáig a Keletrómai Birodalomnak, vagyis Bizáncnak is a jól védhető, széles folyó volt a határvonala. A királyi Magyarország déli határát is a Duna és a belétorkolló Száva vonala képezte. Éppen itt, a Száva Dunába torkollásában emelkedett a hajdani római határvédő erősség, Singidunum, és ez volt a terjeszkedő török nagyhatalom ellen védő középkori magyar végvárvonal kulcsa is: Nándorfehérvár néven.

Nándorfehérvár. Szerbia fővárosa, a mai Belgrád. Németül Griechisch Weissenburgnak, Görögfehérvárnak hívták valaha.

94